2013. november 23., szombat

9.rész

Helloo! :))
Köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket, talán nem is sejtitek mekkora örömöt tudtok ezekkel nekem okozni. Ennek a résznek írása közben akadtak kisebb gondok, mivel nem tudtam, hogy halogassam-e a történteket vagy írjam most le. Még mindig nem vagyok 100%-ig biztos, hogy jól döntöttem e kapcsán. Megtennétek azt nekem, hogy miután elolvastátok, megírjátok a véleményeteket? :)

Eleanor xx
 
                                                  *Jane Harris*


-Lovagok?-kérdeztem felhúzott szemöldökökkel a barártnőm felé fordulva.
-Mindenki máshogy hívja őket a családba.-hallatszott a szekrény mélyéről a tompa válasz.-Apa lovagoknak, míg Bradley loboncos huligánoknak.
-Én maradok az 'Azok' megnevezésnél.
-Még mindig rejtély számomra, hogy miért nem csíped őket.
-Nem szeretem az elkényesztetett sztárokat. A zeneipar fele küzd azért, hogy elérjen valamit, míg ők csak a kisujjukat sem mozdítják, mégis vaskos a pénztárcájuk.-mondtam.
Szerintem igazságtalan, hogy amíg mások az utcán zenélnek, vért izzadtak azért, hogy valaki nagyra tartsa őket, addig az ilyen kis popsztárocskákat csak tömik a sok lepedővel. Vegyük példának Justint, lehet, hogy csak a túlzott iránta való rajongásom mondja ezt, de ő az utcán kezdte, egy gitárral a kezében és a saját erejéből van most ott, ahol. Ők pedig csak besétáltak egy épületbe és tinisztárokként tértek vissza, egy rakás rajongóval és menedzserrel az oldalukon.
-Nem is ismered őket, akkor honnan veszed, hogy semmit nem tettek a sikerük érdekében?
-Igen, reklámozzák magukat, aláírnak pár papírt és csajoznak.
-Jane, ha megismernéd őket közelebbről és nem csak a rosszat látnád bennük, akkor rájössz, hogy csak a paparazzók fújnak fel mindent.-lépett ki a szekrényből.
-Isten ments, már csak az kellene nekem.
-Rendben, akkor megtennéd, hogy ne ócsárolod őket tovább?-kérdezte.
-Meg.-forgattam meg a szemeimet.
Egy bólintással megköszönte, majd visszafordult a szekrénye felé és tovább turkált a ruhái közt. Megunva a görnyedt testhelyzetemet, hátra dőltem az ágyon és unalmamban a plafont kezdtem el bámulni.
-Amúgy hallottad a legújabb Lennyt?-kérdeztem az első gondolatot ami beugrott. Kétlem, hogy Benny beavatta volna őt a dolgaiba.
A kérdésem hirtelenségére Mandy lefejelte a ruhás polcot és rögtön oda is kapta a kezét. Összeszorította a száját, a szemeit becsukta, én pedig felpattantam a helyemről és hozzá siettem. Kezét erősen a fájó felületre nyomta, a másikkal pedig megtámaszkodott a szekrény oldalán.
-Jól vagy?-tettem fel ilyenkor a világ leghülyébb kérdését.
-Majd elmúlik.-mondta.-Ki az a Lenny?
-Inkább kik? Benny és Lenna, csak összevontam. Hallottad?
-Úgy tűnök, mint aki hallotta?
-Nem.-mosolyodtam el.-A bátyád össze akar vele költözni.
-Tényleg?-kérdezte meglepődve.
-Aha, Lenna reggel számolt be az eseményekről.
-Nem is szólt Benny, bár nem tartozik nekem beszámolóval, de elmondhatta volna.
-Biztos el akarta.-nyugtattam.
-Vagy kivárta, amíg feltűnik, hogy nincs itt.-nézett rám amolyan 'nemtudszmeggyőzniazellentetjéről' fejjel.
-Szerintem akkor akarta, amikor már biztos a dolog.
-Lehet.-vont vállat.-Minden esetre én örülök nekik.
-Én furcsálltam, nem korai ez?
-Ha szeretik egymást, akkor miért ne?
Egyetértően bólintottam egyet és inkább mellé álltam a szekrénybe. Egy ideig nézegette válfákra felaggatott ruháit, majd kiskutya szemekkel felém fordult.
-Rendben, segítek. Pár fokkal jobb a helyzet, mint tegnap. Fent áll az esély arra, hogy esni fog, de ezen már meg sem kell lepődni.-soroltam.
-Kis meterológus, köszönöm. Megkönnyítetted a dolgom.-ölelt meg.
Mosolyogva megráztam a fejem és visszaöleltem a rajtam csimpaszkodó barátnőmet. Miután nagy nehezen elengedett, visszamászott a bútorba és izgatottan kezdte kidobálni a felsőket a helyükről, én pedig visszaültem az eredeti helyemre. Elnézve a katapult módjára hajigáló lányt, látszott, hogy nem lesz fáklyás menet, így  előkaptam a telefonomat. Először  twitteren néztem körül, majd a facebookkal is hasonló képen tettem. Különböző sztárpletykákkal teli oldalon elolvastam pár cikket. Épp egy Lady Gaga koncert beszámoló közepén tartottam, mikor Mandy kirontott a "búvóhelyéről" egy farmer nadrágot szorongatva.
-Ennyi idő alatt csak ennyit sikerült találnod?-kérdeztem.
-Ez is több a semminél.
-Ugye nem Narniát kerested odabent?
Nevetve visszafordult, kikapott a legfelső polcról egy fehér szegecses inget és egy hozzávaló fehér sapkát. Kivett egy szintén fehér Converse cipőt az egyik fiókból és kezében a ruhadarabokkal kiment a szobájából. Kilépése után nemsokkal felkecmeregtem az ágyról és az ékszeres polcáról összeválogattam neki pár karkötő és fülbevalót ami menne a mostani szettjéhez. Mindig is bírtam a stílusát, nőies, mégis van benne egy kevés fiússág. Talán azért is, mert fiúk között tengeti a mindennapjait már majdnem 4 éve. Nem sokára lesz az anyukájuk halálának évfordulója, minden esztendőben nehezen viseli, de most, hogy rátalált ezekre a jómadarakra, remélem nem lesz annyira kiborulva, mint az eddigiekben szokott. Eddig minden évben átjött hozzánk aznap az egész család, hogy ne legyen az a nap tele depivel, hiszen Kate tele volt élettel és úgy gondolták, hogy ő sem akarná, hogy szomorkodjanak. Látogatásuk után, este felé  pedig kimennek a temetőbe. Mióta megtörtént a baleset, nehezen tud beszélni az anyukájáról, bár meg is tudom érteni, hogy miért. Szoros volt a kötelék, mint egy igazi anya-lánya kapcsolat, ezért is fáj neki róla beszélni. Gondolat menetemből az ajtó nyikorgása hozott vissza a jelenbe. Hamarosan egy ember alak is társult a hangokhoz, méghozzá a húgomé.
-Jane?-kérdezte félénken-Van egy kis baj.
-Micsoda?
-Mielőtt mérges lennél, mondták már, milyen szép a szemed?-rontott be Bradley.
-Igen és a hajad is jó, új a samponod?-társult Keyla.
-Na jó, mi folyik itt?
-Rendben, elmondom.-sóhajtott a kisebbik.-Az egészről Bradley tehet.
-Nem is! Én csak segíteni akartam.
Ahogy ezt kimondta, az egész házban visszhangozni kezdett a tűzjelző. A kinyitott ajtón keresztül láttam, ahogy Benny rohan el szélsebesen a szoba előtt. Utána Lenna pánikrohamos futását láthattuk és őt követte a földszintre siető Mandy. Nem haboztam én sem tovább, utánuk eredtem, majd a kicsiknek is leesett, hogy menni kellene. Lerobogtunk a lépcsőn és a konyhába mentünk. Ott nem más látvány fogadott, mint, hogy az egész előre szaladt csapat próbálja eloltani a felgyulladt asztalterítőt. Félszemmel Keyláékra néztem, mire ők heves mutogatásba kezdtek egymás irányába, miszerint nem ők voltak a bűnösök. Mire mentem volna segíteni, Mandy egy vízzel teli pohárral lerendezte az ügyet és összeszűkített szemekkel, összefont karokkal a törpék felé fordult. A mellette álldogáló Benny sem tett másképp, annyi különbséggel, hogy összefont karjait nem maga elé helyezte, hanem a nővérem dereka köré.
-Mit csináltatok?-kezdtem el a vallatást.
-Mi csak kő-papír-ollóztunk.-vont vállat Bradley.
-Akkor nagyon extrém lehetett, ha majdnem leégett az asztal is.-reagált erre Lenna.
-Legközelebb tegyetek bele faragót is.-dünnyögte Benny.
-Ne adj nekik ötleteket.-súgta Mandy a bátyja felé.
-Na jó, igazából volt egy műsor a tévében. Egy néni ült egy asztal mögött és azt mondta, hogy szellemek léteznek. Ha meggyújtunk egy gyertyát akkor megjelennek.-hajtotta le a fejét Keyla.
-Beszélni szerettünk volna eggyel.-mondta Bradley.-De megbillent az asztal és felborult a gyertya, mi pedig felszaladtunk Mandy szobájába.
-Legközelebb ne csináljatok ilyeneket és szóljatok nekünk azonnal, ha baj van.-mosolygot rájuk halványan Lenna.
A két gyerek bólogatni kezdett, majd rögtön ki is szaladtak az udvarra. A gerlepár összekulcsolt ujjakkal utánuk tartottak, míg én átnyújtottam Mandynek az ékszereket. Szinte  azonnal magára is kapta azokat és egy öleléssel hálálta meg a tettemet. Felment az emeletre a táskájáért, mivel már teljes harcidíszben feszített és már csak ez a kiegészítő hiányzott az induláshoz. Miután eltűnt, eszembe jutott, hogy az én cuccom is fent van, de mire megtettem az első lépcsőfokokat, feltűnt a barátnőm a saját és az én táskámat szorongatva. Kikaptam belőle a kocsikulcsot, kikiáltottunk az udvaron tartózkodó embereknek egy 'Elmentünk!'-et és elhagytuk a házat. Az út szélén parkoló autó felé mentünk, én elfoglaltam a vezetőülést, Mandy pedig a mellettem lévő anyósoknak fenntartott helyet. Felpörgettem a motort, kiálltam a helyemről és nem sokára kihajtottam az utcából.
-Tényleg! Majd gyakorolnom kellene a vizsgához, segítesz?-kérdezte hirtelen Mandy.
-Kérdezzelek ki?
-A magolós része megy, csak a vezetést kell gyakorolnom.
-Szívesen segítek, de nem olyat kellene megkérned, akinek régebb óta megvan a jogosítványa? Mondjuk Benny vagy a "lovagok"? Kiknek van eddig meg?
-De, talán igazad van.-tűnődött el.-Azt hiszem 2-nek, de nem biztos.
Erre csak bólintottam egyet és tovább fürkésztem az utat. A belváros felé haladva egyre nagyobb dugók voltak és Londonhoz hűen elkezdett szakadni az eső. Az én hatalmas szerencsémnek köszönhetően dugóba kevertem magunkat, de 10 perces bő álldogálás után elindult a sor előttem, így már csak egy utcára voltam a munkahelyünktől. Nem sokára ezt a távot is megtettük, így a szakadó esőben flangáltunk át az úttesten. Beérve az épületbe, megcsapott a kávé aromája, a sütemények illata, az emberek együttes beszédének moraja és a hely melegsége. Átvágtunk az ember tömegen és az öltözőbe érve a szekrényünkhöz mentünk. Átvettem a megszokott munkaruhámat, felkötöttem a hajam egy lófarokba és elhagytam a kis termet. Beálltam a szokásos helyemre, a sütis pult mögé, így az eddig bent robotoló munkatársam egy hálás mosoly kíséretében szaladt átöltözni. Nem sokára Mandy is megérkezett, előkapott a kötényéből egy jegyzet füzetet és egy tollat, majd beállt a fel-le rohangáló pincérseregbe. Úgy futkároztak oda-vissza, hogy alig lehetett őket szemmel tartani. Ha eső van, akkor különösen nagy a forgalom, hiszen mindenki el akarja kerülni azt, hogy vizes legyen, így teltház van most is. A bejárati ajtón leginkább csak beáramlanak az esernyős fazonok és egyhamar nem is akarnak távozni. Felöltöttem magamra az ilyenkor használatos műmosolyomat és hasonló kedvességgel szolgáltam ki a vásárlókat. Egymás után jöttek az emberek a kalótiabombák felé és alig bírtam nyomon követni a zajba a kívánságaikat. Mikor már látták, hogy az eső kezdi befejezni a tevékenységégét, a vendégek fele el is ment. Ilyenkor olyan ez a hely, mint egy szálloda vagy egy buszmegálló, addig vannak itt amíg szakad az égi álldás. Néhányan csak egy helyben álldogálnak és az üvegen keresztül kémlelik az eget, mikor hadja abba a hullatást. Az emberek távoztával a pincérek futkározása  lassabb lett és a pult felé járkálás ritkább. Kerestem magamnak egy széket és mint aki jól végezte a dolgát, le is ültem rá. Csak néztem ki a fejemből, néha a pillantásom ráesett a finomabbnál finomabbnak kinéző süteménykre, az emberekre és az ajtón beáramlókra.
                                                     ~*~
-Jó étvágyat!-mosolyogtam rá az előttem álló idős nénire.
Átnyújtotta nekem a sütemény árát és a szatyrával a kezében kilépett az ajtón. Hamarosan zár a kávézó, de még mindig nagy a forgalom. Körülnéztem, nem akar-e valaki még tőlem venni, de miután láttam, hogy senkinek nem áll szándékában sütit fogyasztani, visszaültem  a székre. Tekintetem ismét az ajtóra esett, ahol hamarosan belépett egy újabb vásárló. Ha akartam volna, sem tudtam levenni róla a szememet, ő más volt, mint az eddigi idetévedők. Fekete ülepes nadrágja tökéletesen feszült a lábára, egy fehér póló takarta a felsőtestét és karjait egy sötét pulcsiba bújtatta. Szőkésbarna haját felzselézte és egy pilótanapszemüveg takarta el a szemeit. Valahonnan ismerős volt nekem, de ha megvernének sem tudnám megmondani, hogy honnan. Valószínűleg feltűnt neki, hogy rajta legeltetem a szemeimet, ugyanis zavart arckifejezéssel felém fordult, de gyávaságból lebújtam a pult mögé. Ezután nem mertem felnézni, de a titokzatos vendég túlságosan is felkeltette az érdeklődésem, így térden állva, mint egy víziló amikor kiles a vízből, néztem ki én is a pult mögül. Pechemre épp az üvegen túlon állt és visszafojtott mosollyal fürkészte a tetteimet. Szemeim nagyra tágultak és azon nyomban, hogy megláttam, visszabújtam a pult alá. Hallottam, ahogy recsegni kezd a fa,  ezek szerint rátámaszkodott.
-Ne haragudj, de kérhetnék egy csokis sütit?-kérdezte az idegen. Hangja olyan hangos volt, hogy valahol a közelbe lehetett. Tekintetemet a földről felvezettem és megláttam, hogy a szőke herceg a pulton áthajolva figyel engem.
Hirtelen nem tudtam a kérdésére semmit sem reagálni, csak néztem tökéletes arcát. Mikor elmosolyodott rajtam, észbe kaptam, az eddig tátott számat (?) becsuktam és négykézláb csúsztam el onnan.
-Nem vagyok itt!-kiabáltam vissza a menekülésem közben.
Első búvóhelyem egy asztal alja volt, ahol nem maradtam sokáig, ugyanis a szöszi utánam eredt. Már így is elég hülyén nézhettem ki, úgyhogy kibújtam alóla és négykézláb csúszva kerültem ki a pincéreket és a vendégeket folyamatos bocsánatkérések közepette. Már majdnem elértem a célom, ami nem volt más, mint az öltöző, amikor egy pár fehér tornacsukával találtam szembe magam. A cipő gazdája leguggolt elém, ujját az állam alá tette, így arra késztetve, hogy a szemébe nézzek. A szőke srác volt az, a szemüvegén keresztül nézett rám és egy szívdöglesztő mosoly ült az arcán. A farzsebéhez emelte a szabad kezét és kiemelt belőle egy tollat és felém nyújtotta
-Ezt elhagytad.
                                     
                                               *Mandy Thomson*

Most végre elmondhatom, hogy baki nélkül vittem ki egy kávét. Nem mondom, hogy ettől benne leszek a rekordok könyvében, de ez egy különleges pillanat számomra. Ezzel a palival mindig találkozok, mikor jövök be dolgozni. Az első napomon  őt öntöttem nyakon hatszor, a másodikon fejen dobtam egy sütivel-mentségemre legyen, hogy megbotlottam, ő pedig rosszkor volt rossz helyen- a harmadikon bokán rúgtam és le is öntöttem. Ha ezeket valaki felvette, lejátszáskor nyugodtan benyomhatna egy Benny Hill show-zenét. Mondhatni megijedt amikor meglátta, hogy én viszem ki neki a rendelését, de amikor letettem a kávét az asztalra, úgy, hogy neki nem esett baja, tapsolni kezdett nekem.  Lehet, hogy tényleg örült, hogy ezúttal tisztán maradt a zakója, de lehet, hogy csak gúnyolódásból csinálta. Bárhogy is legyen, vállon veregethetem magam. Ebből a gondolat menetemből a zsebemben rezgő telefonom hozott vissza a jelenbe és a hozzá járuló dallam. Előkaptam a helyéről és a képernyőn Benny neve villogott.
-Hallo?-szóltam bele.
-Kérlek, gyorsan gyere haza! Megőrjítenek!-kiáltozott Benny.
-Neked is szia!
-Szia, gyere haza!
-Mit csináltak?-kérdeztem.
-Kirúgták az ablakot, a szomszéd azzal fenyegetőzik, hogy katonai suliba küldi őket és döglött macska van a szobám padlóján.-sorolta.
-Hogy került oda egy halott macska?
-Az élet körforgása...
-Mármint a szobádba.
-Nekem is ez volt az első kérdésem mikor megláttam.
-Az első?-nevettem.
-Na jó, nem. De hagyjuk a macska témát, gyere haza.
-Dolgozom.
-Na nem mondod?!
-Oké, 20 perc és ott vagyok. Addig csinálj valamit azzal az izével.
-A vénasszonnyal vagy a kipurcant macskával?
Nevetve nyomtam ki a telefont, becsúsztattam a farzsebembe és a szememmel Jane-t kezdtem el kutatni. Felálltam lábujjhegyre, de csak emberfejek sokaságát láttam. A sütis pulton csak egy csimpaszkodó szőkét fedeztem fel, így inkább hagytam a keresgélést és az öltözőbe mentem. Átvettem a pólómat és a cipőmet, a hajamat kiengedtem a hajgumi fogságából és rátettem a sapkámat. Felkaptam a táskámat és kimenekültem az öltözőből. Ezuttal is keresgetni kezdtem Jane-t, aki pár asztallal arébb pillantottam meg. Négykézláb volt és előtte Niall guggolt (?). Ha az a lány tudná, hogy ki terpeszkedik előtte... A jelenetet a hátam mögött hagytam és a meleg kávézóból kiléptem a hideg utcára. Rögtön megcsapott a hideg szél és az eső szaga, amitől a libabőrös lettem test szerte. Miért jöttem én el kabát nélkül? Egy út szélén parkoló fekete kocsi oldalán ismerős alakot véltem felfedezni, aki nem sokára széles gödröcskés mosollyal jött felém. Göndör fütjeibe belekapott a szél, ezzel tönkre téve a tökéletesen belőtt haját, bőrkabátja tökéletesen illett rá, olyan rosszfiússá tette.
-Szia.-köszönt rám.
-Szia Harry. Hogy hogy itt?
-Niall-t várom. Ilyen korán végeztél?
-Nem, csak adódott egy kis családi probléma...
-Elvigyelek?-ajánlotta fel.
-Kérlek.
-Rendben.-mosolygott rám.-De egy feltétellel.
-Feltételeket szabsz?-nevettem.
-Igen, de csak miattad.-kacsintott rám.
-Mi lenne az?
Erre csak kibújtatta a karjait a kabátból és átnyújtotta nekem.
-Meg fogsz fázni.
-Dehogy fogok.-legyintett.-De te igen, ha nem veszed fel.
Nagy nehezen, de elfogadtam a ruhadarabot. Egy kicsit nagy volt rám és bűntudatom volt amiért miattam fog megfázni. Kézen ragadott és a kocsijához vezetett. Beültünk mindketten, felpörgette a motort és elhajtottunk...

2013. november 13., szerda

8.rész

Sziasztook! :D
Ezúttal új résszel és kinézettel jelentkezek. Mikor először megláttam az előző részhez érkezett kommentet és pipákat, alig tudtam hinni a szememnek. Ehhez az is társult, hogy ilyen gyönyörű, új kinézetet tudhatok magaménak, amiért nagyon hálás vagyok az Artist Corner Desing, Vanessa Bridgének. Az egészet ő tette ilyenné, a fejléctől kezdve, a chatig, nektek, hogy tetszik? Nem is magyaráznék tovább, remélem tetszeni fog :) 

Eleanor xx
       
  

Felemelő érzés, amikor reggel úgy kelsz ki az ágyadból, hogy érzed, teljesen ki tudtad magad aludni. Na igen, ez az érzés ma sem talált rám. Még megkíséreltem párszor a vissza alvást, de sehogy nem akart ez össze jönni, így hasogató fejjel kikeltem a meleg ágyból. Kicammogtam a szobámból és, hogy ne keltsem fel a még alvó családtagjaimat, halkan leosontam a lépcsőn, mint a betörők az amerikai filmekben. Hogy, alszanak-e abból lehetett megállapítani, hogy Benny szobájából felsüketítő horkolás hallatszott ki, ami azért volt, mert Bradley-nek még nem volt alkalma felébreszteni őt, tehát mindenki alszik.rajtam kívül. Első reggeli utam a konyhába vezetett, hogy csináljak valami ehetőt és ihatót magamnak. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy ha már a megszokottnál hamarabb vergődtem ki, csinálok a ház apraja-nagyjának egy kis palacsintát. Sosem volt valami nagy a sütő-főző tudományom, de azokat az ételeket össze tudtam dobni, amik nem túl idő igényesek. Például egy rántottát meg tudok csinálni, sőt, gyors fagyasztott pizza sütőben való elkészítéséhez sem kell sokat tudni a konyha rejtelmeiből, de egy mézes- mustáros csirkét kétlem, hogy össze tudnék dobni. Biztonság és persze a saját érdekemben való balesetek elkerülése végett, elő kotortam a receptes könyv hátuljába ragasztott Grace nagyi-féle palacsinta receptjét. Amikor kicsi voltam, annyira megízlett ez a finomsága, hogy addig nem mozdultam mellőle, amíg le nem írta egy cetlire az elkészítésének módját, illetve alapanyagainak nevét, illetve azok mennyiségét. Mindig ott szorgoskodtam mellette, amikor készítette, hogy tudományából ragadjon át valamennyi rám is. A hűtőből kivettem a tejet és a tojást, a szekrényből a lisztet, a cukrot és a sót. Tudom, hülyén hangzik, hiszen ez egy ízig-vérig édes étel, de só mindenbe kell. Az edényes szekrényből egy lapos palacsinta sütőt kaptam elő, végül az olajat. Gondolom mondanom sem kell az elkészítés menetét, minden ment, mint a karika csapás. A receptre néha rá pillantottam, hogy eddigi munkám hibátlan-e. Az utolsó simításokat végeztem, így a meleg tűzhelyre helyeztem a serpenyőt és öntöttem rá egy kevés olajat. A szedő kanállal próbáltam pontosan kimérni, bele borítottam a híg anyagot a meleg serpenyőbe és vártam a csodát.
-Mi ez a jó illat?-lépett be a konyhába a bátyám, a szokásos reggeli kócos állapotában. 
Válasz képen a sülő alkotásomra mutattam, mire felcsillantak barna szemei. Közelebb lépett hozzám és részesített egy 'Jó reggelt' ölelésben. Idő közben a palacsintát is át kellett forgatni, így röpke fél perc után el is engedtem Bennyt, hogy figyelmemet újra a finomságnak szenteljem. Miután az első prototípus kiszedtem egy tányérra, a bátyám elé csúsztattam, mint kóstoló alanynak. 
-Na, milyen lett? Nem hiányzik belőle még valami?-kérdezgettem.
-Ez így tökéletes, ahogy van.-mosolygott bíztatóan.
Viszonoztam a mosolyát, majd vissza fordultam egy újabb adag megsütéséért. A művelet ugyan az volt, mint az előbbinél, csak annyi különbséggel, hogy a végén nem a bátyámnak ajándékoztam, aki sértődöttsége jeléül kivonult a konyhából. Kiszedtem a kész palacsintát, majd annak a helyére egy újabb adagot száműztem. Hamarosan, legnagyobb meglepettségemre Benny tért vissza, ezúttal a csörgő mobilommal a kezében. Átnyújtotta nekem a készüléket, én pedig át mentem a nappaliba, majd meg győződve arról, hogy halló távolságon kívül vagyok, elhúztam a kis zöld telefont és a fülemhez emeltem a telefont.
-Hallo?
-Szia, Jane vagyok!-köszöntek a vonal túloldalán.
-Szia! Mi van veled, mi ez a zaj hátul?
-Keyla reggel óta fesztiválozik, az agyamra megy. Hozzá képest Bradley egy angyal.
-Erre azért ne fogadj.
-Mindegy, csak azért hívtalak, hogy ma mikor indulsz a kávézóba?
-Azt hiszem egy óta múlva kell.-válaszoltam.
-Akkor mehetnénk együtt, elviszlek.-ajánlotta fel.
-Rendben, köszi. Addig ha szeretnél átjöhetsz, palacsintát csinálunk.
-Oké, 20 perc és ott vagyok.Szia!-köszönt el.
-Szia!-köszöntem el én is, majd bontottuk a vonalat.
A konyhából igen furcsa szagok szálltak kifele, ezért amilyen gyorsan csak lehetett, vissza mentem. Ami aztán ott fogadott, arra a szagokból már lehetett következtetni: a palacsinta szénné égett, a felelősség teljes bátyám pedig az ebédlő asztalnál, halál nyugodtam Angry Birds-özött. A tűzhelyről lekaptam a serpenyőt és a megégett cafatokat egy tányérra tettem.
-Nyiss ablakot, Benny!-szóltam, mire ijedtében majdnem leesett a székről.
Felállt az asztaltól és eleget tett a kérésemnek. 

                                                     *Jane Harris*   
         

-Keyla, fejezd már be!-szólt rá a mai nap folyamán már sokadszorra Lenna.
Drága húgunk egy Hamupipőke jelmezbe rohangál a házban, miközben vígan énekli Justin Bieber- Baby című számát, ami lássuk be, egy idő után kezdi az embert nagyon idegesíteni, még akkor is ha Justin.  Legalább ezt a tevékenységét nem a konyha asztalon csinálja, ugrálva. Amint a szüleink reggelente elhagyják a házat, elő jön belőle a mini ördög és nem bírunk vele,  pedig ketten vagyunk. Néha rosszabb, mint Mandy öccse és ő sem a jóságáról és az engedelmességéről híres. Igaz, Bradley az idősebb a röpke egy évével, de hogyha a két gyereket össze engedjük, akkor vagy mi maradunk ház nélkül vagy a Thomson cslád. Hogy e jelenetnek ne legyek tovább a szem-és fültanuja, az egyetlen menekülő utamnak a szobámat tűztem ki. Mivel hamarosan indulnom kell Mandyékhez, kutakodni kezdtem a szekrényemben és nem sokára találtam is magamnak egy megfelelő szettet. Sajnos nem sokáig tudtam élvezni az egyedül létet, ugyanis Lenna rontott be hozzám.
-Jane, csinálj vele valamit!
-Mert aztán rám annyira hallgat.-forgattam meg a szemem.
-Hova mész?-nézett végig rajtam.
-Mandyhez, utána meg munkához.
-Ne hagyj vele egyedül, kérlek! Ha tovább nyekereg, leütöm.
-Ejnye Lenna, át mentünk agresszív nővérbe?
Erre csak megforgatta a szemét és drámaian kivonultba szobámból. Elvégeztem az utolsó simításokat a ruhámmal kapcsolatban, bepakoltam minden szükséges cuccomat a táskámba és átszáguldoldottam a fürdőszobámba. Igen, van egy saját fürdőszobám, aminek csak az a hátránya, hogy magamnak kell takarítanom. A tükör melletti szekrényből kivettem a sminkes cuccomat, a hajvasalót és a fésüt. Bedugtam a konnektorba a vasalót, beállítottam a megfelelő fokozatra és amíg melegedett, kifésültem a szőkésbarna szénaboglyát a fejemen. Előkészítettem mindent az arcomhoz való kezeléshez-akár egy műtét előtt- és vártam a hajvasalóra. Mikor láttam, hogy használatra kész, kezelésbe vettem a tincseimet. A formázás végeztével kikapcsoltam és húztam a segítőmet, majd nekiláttam az arcomnak. Mandyévelvellentétben, nekem viszonylag nehezebb dolgom van, míg az övén nincs semmi "extra", nekem van egy kevés szeplőm. Igaz, halványak, de én akkor is utálom őket. Egy kis sminkel eltüntettem az utálatos pöttyöket, kihúztam a szememet szemceruzával, majd ugyan ezt tetten a másikkal is. A szempillaspirál is elengedhetetlen, így miután azzal is végeztem, az ajkaimra kentem egy kevés szájfényt. Késznek nyilvánításom után, bedobáltam az ezekből szükséges kacatokat a táskám egy kisebb zsebébe és kiléptem a fürdőszobából. Áthaladtam a szobámon és a folyosóra érve, belefutottam családunk legkisebb tagjába, aki a hirtelen megjelenésemtől és csapódástól,a fenekére pottyant. Ügyet sem vetve rám, felállt az ülőhelyzetéből és tovább futott, ezúttal pillangónak öltözve.
-Keyla, gyere ide!-szóltam utána, mire legnagyobb meglepettségemre teljesítette a kérésemet.
Megpördült és ugrándozva felém jött. Megállt előttem, összekulcsolta a kezeit és nagy szemeivel a földet kezdte el pásztázni. Leguggoltam hozzá, hogy egy szintben legyen a tekintetünk és valami olyasmire készültem, ami miatt tudom, hogy később Lenna le fogja szedni a fejem.
-Ha jó leszel, akkor átmegyünk Bradleyékhez.-böktem ki.
-Tényleg? Mikor?-kérdezgetett csillogó szemekkel.
-Öltözz át és indulunk is.-mosolyogtam rá.
Amint ezt kimondtam, egy hatalmas vigyor ült ki az arcára és szaladt is le az emeletről. Követtem ezt a tettét és pont arra értem le, hogy láttam Lenna reakcióját, amint Keyla elújságolta neki a nagy hírt. Vegyes érzelmek sokasága volt látható rajta, de Keyla miatt csak mosolygott. Amint a húgunk izgatottan felszáguldozott az emeletre, felém fordult és szólásra nyitotta a száját.
-Mond Jane, mit ártottam én neked?-kérdezte.
-Az előbb azt mondtad, hogy nem akarsz egyedül vigyázni rá.
-De te is tudod mi volt, amikor legutóbb össze engedtük a két gyereket. A szomszéd macskája és a függönyünk bánta.
-Ott lesz Benny is, nem hiszem, hogy nagy baj lenne belőle. Ha meg nem bírtok velük, majd telefonáltok.-mondtam.
-De én most nem szeretnék Benny-vel egy légtérben lenni.-hajtotta le a fejét.
-Figyelj, nem tudom, hogy mi történt kettőtök között, de legyen az akármi, beszéljétek meg. Nem szeretném végig nézni a 'Vihar a paradicsomba' című Oscar-díjas drámát a kettőtök főszereplésével.
-Nem is... Mindegy, ha érdekel, majd a kocsiban elmondom.
Erre csak egy bólintással reagáltam, majd ő felment a szobájába és egy ajtó csapódás jelezte megérkeztét. A várakozás elütése végett felhúztam a lábamra a tornacsukámat és letelepedtem a kanapéra. Hamarosan meghallottam, hogy valaki egyesével, szökkenve szedi a lépcsőfokokat és mertem feltételezni, hogy ez a személy Keyla, hiszen Lenna fél óránál előbb nem készül el és 20 éves fejjel kétlem, hogy a lejövetelnek ezt a módját választaná. Sejtésem be is igazolódott, mivel a kis kenguru hamarosan helyet foglalt mellettem. Megunva a kanapé kényelmét, nemes egyszerűséggel az ölembe pattant, amit én én egy fájdalmas nyögéssel jutalmaztam. Elvette mellőlem a TV távirányítót és hosszas csatorna válogatás után megakadt a tekintete egy mese csatornán, így abba hagyta a kapcsoló nyomogatását és megbabonázva kezdte nézni Micimackó kalandjait.
-Nézd Jane, most jön a kedvenc részem!-fordult felém a lábaimon csücsülő húgom és izgatottan mutogatott a TV felé.
Oda fordítottam a fejem a húgomról a "dobozra" és láttam, ahogy a Tigris felborítja a Nyuszit, amin a kis törpe nagyokat kacagott. A mese folyamán még sokszor előfordult hasonló szituáció, hogy a Tigris minden boldog/boldogtalant fellök aki az útjába kerül, amin Keyla hatalmasakat kacagott. Már a vége felé tartott a történet-mindezt csak onnan tudom, hogy húgom kijelentett-mire Lenna jegyeskedett végre lejönni. Keyla kipattant az ölemből és ugrándozva az előszobába ment, míg én kikapcsoltam a TV-t. Miután mindenki magán tudhatta a lábbelijét, Lenna vezetésével a garázs felé indultunk. Mivel nemrég szereztem be a jogosítványomat, a vezető ülésben helyezkedtem el, míg az anyós ülésen a nővérem, hogyha bármi baj lenne az út során, át tudja venni az irányítást, hátul pedig a húgunk foglalt helyet. Kitolattam a garázsból, Keyla a távirányítóval vissza a csukta az "ajtaját" és miután a kinti kapun is áthaladtam, az úton tudhattam magunkat. Kihajtottam az utcából és a következő megállónak a Thomson házat vettem. Az oda út nem telt éppenséggel csendben, mivel Lenna mellettem duruzsolt vagy a vezetésem hibáiról vagy Bennyről. Hátul Keyla játszott X-Factorosat, ami abból áll, hogy felkonferálta magát és  énekelte a rádióban elhangzott dalokat, ha ismerte, ha nem. Az elején nem nagyon figyeltem Lennára, mert lekötötte a figyelmem a húgom kornyikálása hátul, hogy mennyire hamis és mégis élvezi, ám egy mondatánál megakadt a figyelmem.
-...És én még nem szeretnék vele össze költözni.
-Te össze akarsz cuccolni Benny-vel?-kérdeztem
-Nem, pont azt mondtam, hogy... Várj, te nem is figyeltél rám?
-Hogy őszinte legyek nem igazán.-vallottam be.
-Jó, akkor kezdem előröl.-fújtatott.-Szóval, amikor tegnap náluk voltam, lent feküdtünk a kanapén és filmeztünk. Ahányszor megmozdult mindig jött a kanapéból valami puki szerű hang, ami miatt egy idő után nagyon mérges lett, persze mindketten tudtuk, hogy Bradley áll a dolgok hátterében. Aztán hirtelen elő állt ezzel az összeköltözős ötletével, mire Bradley a konyhából felfutott az emeletre. Benny megkérdezte mit szólnék hozzá, mondtam, hogy majd még gondolkodok rajta. Ezután Bradley után ment, én meg jobbnak láttam onnan eljönni.
-Vagyis nem mondtad még el neki, hogy szeretnéd-e vagy nem?-kérdeztem.
-Nem, ezért egy kicsit ideges vagyok, mit fog szólni a válaszomhoz.
-De miért nem akarsz?
-Nem is tudom, olyan fura lenne még nekem.
-Tudod, kettőnk közül te ismered jobban Bennyt és szerintem ahhoz is bátorság kellett, hogy elő álljon ezzel. Neki is épp ugyan olyan fura, mint neked. És, ha engem kérdezel, a történtek alapján előbb felszerette volna tenni neked ezt a kérdést, csak nem tudta hogyan tegye.-mondtam.
Már épp szeretett volna erre reagálni, mikor Keyla hátulról előre hajolt és azt kiabálva, hogy 'Megjöttünk!'. Ezután rögtön kipattant a kocsiból és szaladt is a kapuhoz. Lenna lenyelte a nekem szánt válaszát és helyette kiszállt velem a járműből. Húgunk vezetésével átszeltük a kapu és a bejárati ajtó közti kevés távolságot és minden kopogás, illetve csengetést mellőzve, berontottunk a házba, mint a csatából megérkezett hősök. Olyan sokat jártunk ide hogy Mr. Thomson azt mondta, ide akkor jöhetünk, amikor kedvünk tartja és a kopogást/csengetést mellőzzük, mert elmondása szerint fáj tőle a feje. Mandy szerint pedig olyan jellegzetesen rontunk be hozzájuk, hogy nem is kell megnézni, hogy ki jött. Amint beléptünk, rögtön megcsapta az orrunkat a palacsinta illata, egy kis égett szaggal fűszerezve. Bementünk a konyhába, ahol Mandy és Benny óriási nevetések közepette dobálták egymásra a palacsinta cafatokat. Az egész konyha ebben az ételben úszott, a padlót szinte teljesen befedte, az asztalon több darab volt, mint egész. Miután egy idő után feltűnt neki, hogy nincsenek egyedül, Benny csillogó szemekkel csapot-papot otthagyva a nővérem elé futott. Örömében felkapta a derekánál fogva és megpörgette a levegőben, majd Lenna a nyaka köré fonta a karjait és egy hosszadalmas csókban forrtak össze. Úgy néz rá, mintha a világ legértékesebb kincse lenne, úgy óvja akár egy porcelán babát, amit ha leejt, több ezer darabra törik. Számtalanszor láttam már ilyen jelenetet, de az egymás iránt érzett szerelmük itt mutatkozik meg igazán. Csak remélni tudom, hogy egyszer valaki ugyan így fog rám nézni és vigyázni. A rövidnek korán sem mondható csókváltás után, Benny végig nézett rajtunk és fülig érő szájjal a nővérem felé fordult.
-Hát ti? Mandy azt mondta, hogy csak Jane jön.
-Nem is örülsz?-kérdezte Keyla.
Benny elengedte Lennát, leguggolt a húgomhoz és az ölébe vonta apró termetét. A füléhez hajolt, suttogott neki valamit, de direkt úgy tette, hogy mi is halljuk a titkukat.
-Neked örülök a legjobban. De ne mondd el senkinek.-súgta.
Keyla hirtelen felindulásból megölelte a jelenleg alacsony Bennyt, aki majdnem el is dőlt vele. A húgom utána elengedte és boldogan helyet foglalt az egyik széken, majd kisajátította az egyik épp palacsintát.
-Nem vagytok éhesek? Van égett palacsinta, szénné égett palacsinta és pár olyan aminek nincs semmi baja.-sorolta Mandy.
-Köszönöm, én nem kérek. Nem rég reggeliztem...-mondta Lenna.
-Én kérek!-vágtam gyorsan a szavába, majd leültem az épp falatozgató húgom mellé.
-Ha nem lenne baj, mi felmennénk.-szólt közbe Benny.
-De igen, meg fogok rátok haragudni ezért.-forgatta meg mosolyogva a szemét Mandy.
Lenna megrázta a fejét és kéz a kézben hagyták el a konyhát Benny-vel. Hamarosan felváltotta a helyüket, egy igen kómás és pizsamás Bradley, aki amint meglátta a palacsinta  halmot az asztalon, nyomban neki is esett. Közben Mandy hozott egy seprűt, egy lapátot és neki látott a csatatér feltakarításának.
-Mikor jöttetek?-kérdezte Bradley.
-Ne beszélj teli szájjal!-szólt rá Mandy.
-Nem rég.-rántott vállat Keyla.
-Tényleg, dárcozunk ha befejeztük?-ugrándozott izgatottan a helyén Bradley.
-Nem!-kiáltottuk egyszerre riadtan Mandy-vel.
A kettejük dárcozásának története igen rövid és tanulságos. Mint már mondtam, ha ketten csinálnak valamit, abból jó sosem sül ki és a dárc pedig különösen veszélyes rájuk nézve. Ugyebár mindenki ismeri a játékot, a nyilakat el kell dobni egy kör alakú lyukacsos micsodába és minél közelebb dobod a közepéhez, annál több pontod lesz. Nagyjából ennek a játéknak ez lenne a lényege, legalábbis én vagyok arra az élő példa, hogy habár nem játszottam, körülbelül el tudom mondani a történetét vagy ha nem is, az én szememben így zajlik le. Nos, Keyla-nak és Bradley-nek nincs szüksége arra a műanyagra, amelybe célozni kell, hanem a ház,illetve az utca növényeit és tárgyait próbálják eltalálni a nyilakkal. Az még a jobb eset, ha idebent csinálják, de ha az ablakba lógva teszik ezt, akkor rövidesen nem lesznek az utcai lámpákban égők, se madár a fészekben és működő locsoló rendszer.
-De miért nem?-értetlenkedett Bradley.
-Mert a múltkor eltaláltatok egy madarat.-mondtam.
-Már halott volt.-szólalt meg Keyla.
-Igen, miután megdobtátok.-mondta Mandy.
-Akkor focizni szabad?-kérdezte Bradley.
-Nem!-sóhajtottam.
Foci a két gyerek módjára: 1.ki tudja messzebbre illetve magasabbra rúgni, 2. ki talál el több dolgot, legyen az élő vagy élettelen vagy a 3.verzió, hogy ki bírja előbb kidurrantani. Röviden és tömören ennyi, játékuk lényege. Senkit ne tévesszen meg az, hogy ők ezt focinak hívják, mert ezt mindennek lehet nevezni, csak annak nem.
-Semmit sem szabad?-dúrcáskodott Keyla.
-De, van egy ami még megengedett.-mondta Mandy.
-Tényleg, micsoda?
-A neve: Ülj a fenekeden. Két ember kell hozzá, egy kanapén és egy Adam Sandler vígjáték.-kacsintott.
-Az nem is játék, az a kínzás egy 21.szádi fajtája.-duzzogott Bradley.
Sértődöttségük jeléül felálltak az asztaltól és helyet foglaltak a nappali kanapéján. Miután én is megettem a magam elé rakott ételt, segítettem Mandy-nek rendet teremteni a helyiségben.
-Amúgy itt, hogy lett ekkora rendetlenség?-kérdeztem.
-Hát, tudod amikor hívtál, voltam olyan merész, hogy Bennyre hagytam a sülő palacsintát...
-És addig szétverte a konyhát?-vágtam bele a szavába.
-Nem.-nevetett.-Miután letettük a telefont és visszajötte, láttam, hogy a tűzhelyen már csak a serpenyő nem ég, Benny meg ebből semmit nem vett észre, hanem nyugodtan nyomkodta a telefonját. Aztán amikor mondtam neki, hogy nyisson ablakot, még én voltam a rossz, amiért rá hagytam a sütögetést. Dobtam volna ki a kukába a palacsintát, amikor ezt mondta és véletlenül neki dobtam egy kezembe maradt cafatot. Ő ezt kihívásnak vette és így kezdődött a csata.
-Milyen csata?-lépett be a konyhába Mr Thomson
-Semmilyen.-mondtuk egyszerre.
-Aha, még szerencse.-mosolyodott el halványan.-Öö...Mandy, mész ma valahova?
-Dolgozni.-hangzott a válasz.
-Vagyis akkor ma nem mész a titokzatos lovagjaiddal sehova?
-Milyen lovagok?-kérdeztem.
-Tényleg, mikor ismerhetem meg őket? Tudnom kell, kikre kell ráuszítanom nagyanyádat, ha megbánt valamelyik.
-Majd bemutatom, de a nagymamát hagyd ki ebből. Hozza a Bingo klubot és elszabadulnak az érzelmek.-mosolygott Mandy.
-Rendben.-nevetett Mandy apja.-Akkor én most megyek is, majd este felé jövök, addig is ne verjétek szét a házat.
-Megpróbáljuk. Szia apa!
-Viszlát Mr Thomson!-köszöntem el.
-Szia Mandy, szia Jane!
Ezzel a mondatával lépett ki a konyhából, majd rá pár percre a házból is. Hamarosan mi is végeztünk a takarítással és Mandy vissza vitte a cuccokat a helyére. Szerencsémre már indultunk is fel az emeletre, mert mióta Mr Thomson felhozta a 'titokzatos lovagok' témát, legjobb barátnőként fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Amint felértünk a szobájába, rögtön ránk is csukta az ajtót. Ő a szekrényéhez sétált és elkezdett benne pakolászni, míg én az  ágyán ülve készültem a kihallgatásra.