2013. december 31., kedd

12.rész

Sziasztok! :)
Meg is hoztam a következő részt. :) Köszönöm, hogy írtatok és pipáltatok nekem, el sem tudjátok hinni, mekkora segítséget és örömöt okoztok nekem ezzel.(Persze aki blogol, az tudja milyen érzés.) Az olvasók száma is gyarapodott, és ha lehet nem részletezném, miket vittem véghez és mennyire nézett bolondnak a családom, ahogy egymagamban visítok. Mindegy :) 

Remélem tetszeni fog és jövőre is velem tartotok. Boldog Új Évet! :))
Eleanor xx

                                          *Mandy Thomson*


A tegnapi nap sikerült talán a legérdekesebben a fiúkkal való megismerkedésem óta. Miután apa megérkezett és felelősségre vont minket, illetve elkezdte Bennyt faggatni a folyó állapotokról, az még csak a kezdet volt. A jelmezek feleslegesnek bizonyultak, mivel apa egy 'Gyere le édes fiam'-mal elintézte az egészet, mire Benny fejjel előre dőlt és szívélyes üdvözléssel köszöntötte az anyaföldet egy öleléssel. Jó atyánk itt még nem állt meg, mivel a következő kérdését mi kaptuk, miszerint miért van egy rakás idióta a pázsiton, jelmezbe bújva és gyerekként visongva. Az álla a földet súrolta, mikor elmondtam, hogy a "titokzatos lovagjaim" rejtőznek az álruha mögött, és összehúzott szemöldökkel kezdte őket méregetni. Az első találkozás a legfontosabb minden téren, így apa kételkedett elméjük épségében, direkt meg is kérdezte tőlük, hogy minden nap így járkálnak-e London forgalmas utcáin. Louis 'Répa' Tomlinson kezdte a bemutatkozást, mint rangidős és állítása szerint a legjobb jelmezes, apával egy férfias kézfogást váltott. Utólag megkérdezte, hogy jól van-e, mire Lou büszkén kijelentette, hogy az ég világon semmi baja. Ezután mindenki egyesével bemutatkozott, és, hogy a megismerkedés kerek legyen, mindenkinél megkérdezte, hogy a dolgok odabent rendesen forognak-e. A megismerkedés nem ment épp zökkenő mentesen, de legalább nem mondja majd folyamatosan, hogy nem ismeri őket, viszont így örök emlék marad. Ezután nem sokkal Jane is beállított, aki amint megpillantotta a lovagi ruhába bújt Niallt, beesett a bokorba. Mire onnan kirángattuk, Mrs.Banks újra átjött panaszkodni a hangzavar és a mi viselkedésünk miatt. Apa rögtön a védelmünkre kelt, de Mrs. Banks hajthatatlan volt, csak mondta és mondta a magáét, mire Zayn, Liam és Louis a védelmünkre kelt. 'Ne mondjon semmit, a későbbiekben felhasználható ön ellen', 'Gyerünk harcos', 'Ne tessék feladni, annak nem most jött el az ideje', és ehhez hasonló mondatokkal bíztatták a srácok apát a "tárgyalás" közben, mint Harvardon végzett ügyvédek. Banks kontra Thomson per, végül húzósabb lett, ahogy apa szerette volna lebonyolítani, mivel míg Louisék előkészítették a terepet egy kerti asztallal, pár székkel és játék kalapáccsal, addig Harry, Niall, Keyla és Bradley előszeretettel csináltak papírból táblákat, amikre a jelenlevők nevét és szerepét firkantották. Így történt, hogy a felállított asztal egyik végén ült apa a 'Peter Thomson Vádlott' kártyájával, mellette pedig 'Zayn Malik, Liam Payne, Niall Horan, Harry Styles, Mandy Thomson, Keyla Harris Ügyvéd(ek)' felirat.A túloldalon ' Hilda Banks Vádló' és mellette 'Bradley Thomson Ügyvéd' papír díszelgett. Eleinte Mrs. Banks nem rajongott azért, hogy ilyen nagy dolgot csinálunk ebből és miután megkapta a kirendelt ügyvédét, csak még jobban dühítette a dolog. Mivel bíró nélkül sem maradhattunk, ezt a szerepet végül Louis-ra ruháztuk rá, aki addigra már a kalapácsot is lestoppolta.
Az egész tárgyalásnak kikiáltott dolgot végig poénkodtunk, Zayn anyatigrisként védte a védencét,  Liam és az ölében csücsülő Keyla vitatkozni kezdett  a túloldalon lévő Bradley-vel. Niall-vel egymást faggattuk vagy a Jane-vel való találkozásukról vagy simán a barátnőmről, Harry felváltva játszotta az ügyvédett és Louis mellett Judy bírónőt. Az eredeti bíró feszült figyelemmel kísérte apa és a szomszédunk közötti vitatkozást, vadul csapkodott az öcsémtől kapott kalapáccsal az asztalon és a szerinte jogos mondatok után bekiabált egy ' Bünös'-t vagy egy 'Mégsem bűnös'-t. Ez egészen addig ment, míg fél óra elteltével a Tanuk bokrába besorolt Benny megunta a hangzavart és rendet teremtett a két fél között. Erre Lou bevágta a sértődöttet, mivel a döntés az ő dolga és mint bíró, kiszabott neki 10 év letöltendőt, engedély nélküli beleszólás és a bírói kalapács eltulajdonítása miatt. Hogy vissza szerezze a becses kincsét, nagylelkűen alkudozni kezdett, hogyha legközelebb jön, hoz neki gumicukrot vagy egy Donald kacsás jelmezt. Benny csak, hogy elhallgattassa, vissza adta a műanyag kalapácsot jogos tulajdonosának és, tovább próbálkozott a kibékítéssel, ám ez utólag kiderült, hogy ez egyenlő a Lehetetlen Küldetéssel. Mrs.Banks fenyegetőzött, apa tovább győzködött, Benny csak fújta a magáét, Zayn hősiesen védett, Liam már nem annyira.  Bradley Harry-vel az oldalán kakaót iszogatott a lépcsőn, Jane újra beleesett a bokorba és Niall focizni kezdett Louis-val és Keyla-val.
Hogy hogyan lett ennek vége? Jane szülei beállítottak, miszerint a lányok nem voltak otthon, így ide indultak megkeresni. Az arcukon ugyan az az arckifejezés ült, mint apáén mikor haza jött. Az egymást követő kérdésekre egy emberként kezdtünk válaszolni, mindenki mondta a maga szemszögéből a történteket. Egy idő után hatalmas hangzavar keletkezett, így a vendégeink össze szedték a gyerekeiket és egy 'Otthon meséljétek el'-lel letudták a magyarázkodások áradatát. Mire Janet kirángatták, Mrs. Banks haza ment, mivel ekkora kiáltozásba megfájdult a feje és nem hajlandó tovább ilyen elmezavarosokkal tovább egy percig sem maradni. Míg Lenna öltözött át az emeleten, addig Keylát próbálták leszedni Liam-ről, mivel mióta megmentette, árnyékként követi őt.
Hamarosan az összes ember haza poroszkált, így nekünk maradt a kőkemény takarítás. A srácok elkezdték velünk, de az első szék és felállítása után, Liam telefonja megszólalt, ők pedig pár perc múlva már itt sem voltak. A menedzserük sürgősen hívatta őket próbára, mivel hamarosan lesz egy fellépésük amire én is hivatalos vagyok. Nem tudom Harry, hogy akar engem vezetni tanítani, hogyha koncert lesz, hiszen próbálniuk kellene és nem végig nézni, ahogy egy idióta összetör egy kocsit. Ültem már vezető ülésben, ki is próbáltam magam, nem tartott 2 percnél tovább, mivel nekitolattam az út szélén árválkodó kukának és azóta nem nagyon próbálkoztam.
Gondolat menetemből egy hangos dudaszó zökkentett ki, mely a házunk előtt beguruló Range Roverből szólt. Felpattantam a helyemről, a táskámat a vállamra csúsztattam, a rövidnadrágomat eligazítottam és a konyhában szorgoskodó bátyámtól elköszöntem. A cipőm felvételével nem kellett bajlódnom, így magabiztos léptekkel indultam ki a meleg londoni napsütésbe. Ahogy közeledtem a kapuig, annál jobban kirajzolódott a vadul integető Louis arca és hozzá társuló hangja. Alig, hogy kiléptem felkapott és erősen ölelgetni kezdett a járda közepén.
-Tedd le mielőtt megfullad!-szállt ki az autóból Liam
 -De olyan puha. Tisztára, mint egy giga plüss maci.-nyilatkozott Lou.
-Sose jutunk el a parkolóig.
-Jól van na.-egyezett bele.-De ha megkapja a jogsiját, veszek neki egy hatalmas macit.
-Ne költsd rám a pénzed.-mondtam, miután letett.
-De igen, az enyém és azt csinálok vele amit akarok.-kacsintott rám.
-Nem kell nagynak lennie.
-A legnagyobb lesz.
-Direkt csinálod?-kérdeztem rá.
-És ha tudnád mennyire élvezem.-nevette el magát.
-Szálljatok már be!-kiáltottak a kocsiból.
Louis kinyitotta nekem a hátsó ajtót, beszálltam, és Liam-vel találtam szemben magam. A sofőr szerepét Harry töltötte be, aki épp telefonált, de az érkezésemre megfordult a helyén és üdvözlés képen egy mosolyt küldött felém. Az üres anyós ülést hamarosan Louis töltötte be, kiáltott egy 'Indulhatunk Harold!'-ot, mire Liam lepisszegte, Harry pedig megcsapta a karját a szabad kezével. Miután letette a telefonját, beindította a kocsit, és elindultunk kifelé az utcánkból.
-Csak merő kíváncsiságból, hol akartok ti vezetni tanítani?-dőltem előre az ülésen.
-Arra gondoltunk, hogy elmegyünk a legközelebbi erdőbe és amikor nem figyelsz...
-Olyan hülye vagy.-rázta lemondóan a fejét Liam Louis mondatára, amit ezzel megszakított.-Van egy régi bevásárló központ a város szélén egy hatalmas parkolóval.
-Ott fogunk gyakorolni?-kérdeztem csodálkozva.
-Annál jobb és nagyobb nincs is a városban.-gondolkodott el Lou.
-Nagyobb is van.-szólt közbe Harry.
-Én is tudom, de az göröngyös.-legyintett.
-Szerintetek Niall-ék hazaértek már?-töprengett Harry.
-Nando's vagy Meki?-kérdeztem.
-Ennyire kiismerhető?-nevetett fel.-Az szerintem a bónusz lesz.
-Sokszor emlegeti ezt a 2 helyet.
Mire átvergődtünk a város dugóin, addigra Louis beszámolt nekünk a tegnapi napjáról, mielőtt eljöttek volna hozzánk és a hangpróbán történt kisebb vitákról és balesetekről. A menedzser, mint kiderült Paul Higgins, rendesen ki volt akadva a srácokra, mennyire felelőtlenek és gyerekesek. Az utóbbit Lou szerint jelmezre értette, mivel átöltözni sem volt idejük, így az új Fantasztikus Ötösként kellett végig csinálniuk a műsort. Volt ennek előnye, de ugyanakkor megannyi hátránya. A rajongók, a testőrök, a sminkesek és stylistok először azt hitték, hogy valami rossz keleti banda jött fosztogatni, Paul egyszerűen nem értette és ezen a srácok jót röhögtek. Énekléskor elcsúsztak a köpenyek és játék kardokban, az extra művérrel pedig átvertek mindenkit.
-...Lou pedig ezért leordította a fejemet.-ért a történet végére Louis.
-Ő a fodrászunk.-magyarázta Liam.
-Megjöttünk!-kiáltott Harry.
A mondatra felkaptam a fejem, az övemet kicsatoltam és kipattantam a kocsiból. Úgy volt, ahogy a fiúk mondták, egy hatalmas parkoló közepén álltunk. Előttünk egy lepukkant áruház, tetején óriása betűkkel kiírva az egykori neve, egy-két bevásárlókocsi "raktárral". Hasonlított a Tescora, csak annyi különbséggel, hogy ez pirosra volt lefestve.
Bámulásomból a derekamra fonódó kezek hoztak vissza, melyhez hamarosan egy hang is társult.
-Hát nem gyönyörű?-kérdezte Louis az épületre értve.
-De -kuncogtam.-Ahogy a G betű mindjárt lezuhan, a rozsdafoltok pedig olyan szívmelengető látványt nyújtanak. Beleszerettem.
-És még nem láttad milyen csodálatos belülről.-nevetett.
-El tudom képzelni.-nevettem most már én is.
-Mi a helyzet?-ért hozzánk Liam.
-Építetek ide egy házat, hogy mindennap lássam ezt a csodát.-mondta Louis.
-Az öreg áruházat?-kérdezte furcsállva.
-Hát nem egyértelmű?
Az eddig telefonáló (?) Harry is hamarosan csatlakozott hozzánk.
-Kezdhetjük?-irányította felém a kérdést.
Egy bólintással reagáltam, Lou elengedett és az autóhoz siető Harry után mentem. Ő beült a kormányhoz, én pedig a mellette lévő ülésen foglaltam helyet. A kulcsát visszatette a gyújtásba, nem forgatta el, helyette felém fordult.
-Bocs a telefonokért, szerettem volna bérelni egy autót, amiben gyakorolhatunk, de azt mondták ezeket előre le kell foglalni.-magyarázta.
-Félsz, hogy összetöröm?-mosolyodtam el.
-Nem, csak gondoltam egy olyan kocsiba kezdjük el, ami öregebb és lassabb, hogy megszokd.
-Köszönöm, de úgysem fogok még ma vezetni.
-Dehogyis nem.
-Tessék?-döbbentem le.
-Nyugi, nem lesz gáz. Itt leszek és Louis-ék is.-mosolygott rám bíztatóan.
Elnézve, hogy odakint bevásárló kocsikkal bonyolítanak le Forma 1-et, nem biztos az, amit Harry mondott. Egy bottal tolják magukat, aminek a következménye az lett, hogy Liam kishíján felborult a kocsival, amit Louis egy nevetéssel díjazott.  Harry a jelenet végignézése után gondolkodó arccal felém fordult.
-A lényeg, hogy én itt leszek.

                                             ~*~*~

-Készen állsz?-kérdezte.
-Azt hiszem.-fújtam ki a bent tartott levegőt.
Átgondoltam minden apró részletet amit mondott. A sebességváltó üresben volt, így elfordítottam a kulcsot a gyújtásban.
-Oké, akkor most nyomd ki a kuplungot.-utasított Harry.
A bal lábammal megtettem amit mondott, jobb kezemet átvezette a sebességváltóra és egyenesbe tettük. A jobb lábbal szép lassan gázt adtam, ballal pedig a kuplungot. Az autó alattunk elindult, így megtartottam a kuplungot és amikor gurulni kezdett felengedtem a bal lábammal, a jobbal pedig a gázt tolni. Arcomra egy hatalmas mosoly ült ki, a kint kocsikázó Liam is hasonló arckifejezéssel gratulált, Louis pedig vad tapsolásba kezdett. Előre haladtam körülbelül egy métert, ami nem tűnik soknak, viszont nekem annál többet jelentett. Harry utasításai szerint kinyomtam a kuplungot és üresbe tettem tettem a sebváltót, majd lenyomtam a féket. Behúztam a kéziféket, a kulcsot visszafordítottam és kivettem. Örömömben szinte kiugrottam a kocsiból, a másik oldalról kiszálló Harry-re pedig ráugrottam. A derekamnál fogva tartott, pörgetni kezdett, miközben nevetett.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm.-visongtam.
-Nincs mit, büszke vagyok rád!-tett le a földre.
-Nélküled nem ment volna.
-Ügyes vagy.-dicsért meg.
A testemet teljesen átjárta az adrenalin, ki tudtam volna csattanni az örömtől. Lábujjhegyre álltam, kezeimet széles vállára tettem, ő az övéit a derekamra csúsztatta és gödröcskésen mosolygó arcára nyomtam egy puszit. A hátunk mögül hangos kiabálásra lettünk figyelmesek, hamarosan Louis karjait éreztem magam körül, amik maguk felé fordítottak és szorosan öleltek engem. Ugrálni kezdett velem, mint egy szöcske, felkapott a hátára és futott velem egy kört az üres parkolóban. Miután elfáradt, átadott Liam-nek, aki egy hatalmas ölelésben részesített.

2013. december 20., péntek

11.rész

                   *Mandy Thomson*

-Elnézést, miért tetszett jönni?-kérdezte a bátyám döbbenten.
-Az interneten megvásárolt dolgokért. Tegnap mutattam meg a kisunokám, hogy kell használni azt a zúgó micsodát és ma találtam rá az oldalra.-magyarázta a néni.
-De mi nem is...
-Mennyiért tetszett megvenni?-vágott közbe Louis.
Harry jóleső nevetést hallatatott, Zayn értetlen pillantásokkal illette a barátját, Liam pedig, miután leesett neki a kérdés lényege, enyhén beleboxolt Lou vállába.
-Elnézést, a barátom nyilván valóan úgy értette, hogy miket tetszett megvenni és hol?-mentett ki a helyzetből Liam.
-Az E-Bay-en és rengeteg mindent. Akciós volt, nemrég jött meg a nyugdíjam. Eredetileg a fiamnak akartam venni egy pár macis zoknit, nemrég volt a 40.születésnapja. Mondtam már, hogy milyen nagy áldás az a gyerek...
A néni, utólag, mint kiderült Abbigail, ezután elkezdte mesélni élete történetét. Hogy találkozott az elhunyt férjével, tegnap volt egy éve, hogy átesett egy csípő műtéten, hogy az unokája milyen jól balettozik és, hogyha szeretnénk köt nekünk pulcsit. Persze Louis automatikusan jelentkezni kezdett az ajánlat hallatán, mire Zayn lenyomta alap helyzetbe a karját. Az általa elmesélt történet elég hosszúra és fordulatosra sikeredett, habár voltak megható részek, de egyaránt olyanok is, amikor Harry a fülembe súgta, hogy hogy is kötöttünk ide. Egyik témából a másikba váltott és néha belefeledkezett a mondani valójába ,így zavaros részek is voltak, nem is kevesek.
-...És ezért lakik még mindig nálam a kisebbik fiam. Úriember, kedves, szingli és alig múlt 30.-pillantott rám mosolyogva, mire nekem teljesen elállt a szavam. Köpni, nyelni nem tudtam, amin Louis és Zayn jót kacagott, Liam elfolytott egy mosolyt, Harry fején pedig ugyan az az értetlen arckifejezés ült, mint a fán lógó bátyáémon.
-Öhm...
-Van barátja.-vágott közbe Louis.
Értetlen arcok tömlegét kapta ez a kijelentése. Eltolta magát a fától, aminek eddig támaszkodott és mellém lépett. Bal kezét átdobta a vállam fölött, arcomra nyomott cuppanós puszit és rákacsintott. Vettem az adást, így felé fordultam, megöleltem és fejemet a mellkasához nyomtam. A bennem rejlő, mélyről jövő nevetést nehéz volt visszatartani, de látszólag az ideiglenes barátom sem bírja sokáig.
-Oh, de helyes pár.-csapta össze a tenyerét. Nem könnyíti meg a helyzetet...
-Akkor miért is tetszett jönni?-tért vissza az eredeti témára Benny.
-Jaj, igen. Egy mikróért, vezetékes telefonért, és a kiskutyáért.-sorolta.
-A lámpát nem viszi el?-motyogta jól hallhatóan Benny.
-Sajnálom, azt hiszem félre értés történt. Mi nem akarunk eladni semmit.-mondtam.
-Úgy szeretem, amikor ilyen komoly vagy.-mosolygott Louis a szerephez méltóan.
-Akkor csak a kutyát viszem el.-mondta a néni.
-Kutyánk sincs.
-Pedig egy Benny nevű kutya is ott volt a tárgyak között.
-Benny én vagyok!-háborodott fel a bátyám.
-Oh... Akkor gyere le szépen a fáról, mosakodj meg, vegyél fel egy csinos szoknyát és indulhatunk. Ha jó leszel, kapsz jutalom falatkát.
-Hallod ezt Benny, kihagyhatatlan ajánlat.-nevetett Keyla.
-Hölgyem, minek tetszik engem nézni?-háborodott fel.
-Tudod a sok smink miatt már nem is tudom.-gondolkodott el.
-Én sem.-motyogtam, amit csak a "pasim" halott. Jóízű nevetés hagyta el a száját, majd egy 'El fogom mondani' pillantással rendezte le a kertben álldogálók fura pillantásait.
-Én fiú vagyok!-mondta Benny.
-Mindig ilyen hirtelen haragú? Mert unokáim is vannak...-fordult felénk Abbigail.
Szinte robbanás szerűen söpört végig rajtunk a nevés, amit percek óta voltunk kénytelenek bent tartani. Zayn leült a földre, ám nem bírta sokáig, így hanyatt dőlt a fűben, Liam összegörnyedve engedte szabadjára a kacaját, Harry megtámaszkodott Louis-ban és én sem tettem másképp.
Miután mindenki kinevette magát, Benny-vel sikeresen megértettük Abbigail-vel, hogy nem
nyitottunk bolhapiacot a neten és bátyámat sem akarjuk odaadni senkinek. Eltartott jó darabig míg felfogta, hiszen közben próbált alkudozni az árral kapcsolatban. Benny közben nagyban mutogatta nekem, hogy nehogy el merjem adni őt pár fontért, de tudhatná, hogy nem csinálok ilyet, főleg nem ilyen olcsón. A fiára is közben megpróbált rábeszélni, de mint hűséges barátnő, kitartottam Louis mellett. A csínytevő feltehetőleg a gyerek duó volt, hiszen kinek juthat ilyen az eszébe, ha nem nekik? Mindenesetre Abbigail furán nézett ránk a magyarázatunk után. Illdelmesen elköszöntünk tőle, megcsípkedte Harry arcát, majd elhagyta az udvarunkat.
-Valaki leszedni innen végre? Egy ág nyom egy olyan helyet, ahol nem kellene.-panaszkodott a bátyám.
-Jó, először a kislányt, utána a nagylányt.-nevetett Zayn, majd Liam-et karon ragadt és a segítségükre siettek.
Louis is elszakadt tőlem, nyomott egy puszit a fejem búbjára, én pedig megköszöntem az életmentő rögtönzést.
-Semmiség, számíthatsz rám.-mosolygott.-Tiéd a pálya Harry.
Göndörke felé fordulva vettem csak észre, hogy végig árgus szemekkel nézte a jelenetet. A szólításra először Lou-ra kapta zölden csillogó íriszeit, majd féloldalas ködröcskés mosollyal felém irányította azokat. Az "exem" megadta a kezdő lökést, amire Harry mellett találtam újra magam, az irányító pedig jókedvűen a srácok segítségére sietett, amint elnéztem, pont időben. Liam kapta Keyla leszállítását, ami nem tűnt könnyű feladatnak, mivel, míg Benny mozdulni sem mert az ágról, a hercegnő Tarzant játszott a lombok között.
A lehető legmagasabban lévő helyet szúrta ki magának, így Liam-nek odaíg fel kellett másznia a utána. Sikeresen, sérülés mentesen érte el a legkisebb Harrist, felkapta az ölébe és úgy indultak lefelé. Lélegzet visszafolytva figyeltük a mutatványt, ahogy Liam egyik ágról a másikra pakolgatja Keylát, majd utána lejjebb mászik és ez ment egészen addig, amíg le nem értek a földre.
-Köszönöm!-ölelte meg Liam-at az apró termetével, aki szeretetteljesen vissza ölelte.
-Nincs mit.-mosolygott.
Ezután a fentmaradt bátyám mentőakciója következett. Na igen, ha eddig azt hittük, hogy egy 6 évest volt nehéz lerángatni, akkor nem láttuk a bátyám mutatványát. Kezdjük azzal, hogy az összes ember kellett ehez. A fiúk, Lenna, Keyla, Bradley, én, márcsak Mrs.Banks-et nem hívtuk át. Az eredeti terv az volt, hogy 'Zayn lekapja onnan', ebből az lett, hogy Liam felmászott mellé, hogy beszéljen a fejével. Ezzel hivatalosan is megnyílt a kibeszélő körük, amihez utána Zayn is csatlakozott. A szent beszéd nem hatotta meg, pont ellenkezőleg. Tovább sipákolt, csapkodott és kapálózott, mint valami hisztis 4 éves. B tervünk is, volt miszeint a fent tartózkodók lelökik és valaki elkapja, de ez az eltervezés is kudarcba fulladt, mivel olyan erősen és görcsösen ragaszkodott az ághoz, hogy lehetetlen volt őt onnan elmozdítani. Következőnek azt eszeltük ki, mivel Benny kicsi kora óta fél az egerektől, ismeretlen oknál fogva, hogy valamelyikünk elmegy a legközelebbi jelmezboltba és kikéri az első ilyen ruhát. A zseniális terv kieszelője Louis volt, de végül is ez is terv és nem veszítünk vele semmit. Önkéntes megvalósító nem akadt, így igazságos kő-papír-ollóban eldőlt a kérdés. Így Bradley és Lou bepattant a házunk előtt parkoló fekete járműbe és szélsebesen száguldottak el egy jelmezes boltba. A többiekkel újabb tervet próbáltunk kieszelni, de eddig egyik ötlet sem tűnt biztonságosnak vagy megfelelhetőnek.
-És ha mondjuk a lábánál fogva húznánk le?-vetette fel az ötletet Lenna.
-De akkor összenyom.-mondta Keyla.
-Ha lefűrészelném a faágat?-kérdezte Harry.
-Veszélyes.
-Létra?-nézett körbe Lenna.
-Nincs.-mondtam.
-Nekünk van.-szólt közbe Harry.-Kellene?
-Azzal le lehetne onnan pakolni.-helyeselte Lenna.
-Megyek veled, segítek.-ajánlottam fel.
Széles mosolya elég volt válaszként, hogy tudjam, nem ellenzi, hogy vele tartsak. Zsebéből előkapta Range Roverének kocsikulcsát , hogy előre menjen a járművéhez. Elköszönt az itthon maradottak lent tartózkodójáéktól, intett a srácoknak, majd az úton végig haladva pattant be a fekete színben pompázó kocsiba. Beszaladtam a házba, fel az emeletre, és a szombámban pihenő táskámat felkapam. A lefelé tartó utam közben átnéztem, hogy minden szükséges holmim benne van-e és amikor meggyőződtem, hogy minden a helyén van, magabiztos léptekkel haladtam át az előszobán. Harry-hez hasonlóan köszöntem el a többiektől, végig mentem a kapuhoz vezető úton, a vadul integető fán csücsülő Zayn-nek intettem még egyet, majd kiléptem.
Az autó vezető ülésében Harry ült és nyomkodta a mobilját, én pedig abba hagytam a bámulást és bepattantam mellé. Érkezésemre felkapta a fejét, rám mosolygott, majd eltette a telefonját a zsebébe és elforgatta a kulcsot a gyújtásban. Bekötöttem magam a mellettem lógó övvel, Harry sem tett másképp, és kiálltunk az autók közül. Sikeres és ütközés mentes kiparkolásunk után elindultunk az előttünk fekvő úton, és mire észhez kaptam, már az utcánkat is a hátunk mögött hagytuk.
Az út nem ment zökkenő mentesen, mivel a dugó keresztbe tett a mihamarabbi megérkeztünkhöz, szótlanok voltunk, újra csak a rádió dalai töltötték be a kocsit. A kinti boltokat és nevezetességeket kémlelve jutott eszembe az, amit Jane-vel beszéltem reggel  a vezetéssel kapcsolatban. A tekintetemet elkaptam az üveg irányából, és a sofőr szerepét betöltő Harry felé fordultam, aki a hirtelenségem miatt összerezzent az ülésen.
-Nem akartalak megijeszteni.-kuncogtam.
-Csak hirtelen volt.-mosolyodott el.-Mi jutott eszedbe?
-Honnan tudtad?-döbbentem le.-Egyébként pedig az, hogy ugye nemsokára betöltöm a 18.-at, ami azt is jelenti, hogy jogosítványom is lehet. Szóval arra gondoltam, hogy...
-Gyakorolhatunk, ha szeretnél. De ne legyél ennyire bátortalan, nem foglak megenni.-nevetett fel.
-Gondoltam.
-Légy önmagad, előttünk ne szégyelld, mi sem tesszük.-mosolygott rám.
-Köszönöm, Harry.
-Nincs mit.-kacsintott rám.-Szóval, mikor lenne neked jó?
-Bármikor, itt te vagy az elfoglaltabb.
-Mondjuk holnap?
-Nekem rendben.
-Ha máskor nem érnék esetleg rá, akkor ott van Louis is. Bár küldöm Liam-et is, kell egy felnőtt is oda.-nevetett.
-Louis, mint oktató?-vontam fel kuncogva a szemöldököm.
-Maradjunk inkább nálam.-helyeselt.
Válaszra nyitottam már a szám, mikor a telefonom zajára lettetem figyelmes, amely az ölembe pihenő táskából szűrődött ki. A kutatni kezdtem a készülék után, ami természetesen, a legalján volt. A kijelzőn Jane mosolygós arca és neve villogott, elhúztam a zöld telefont és a fülemhez emeltem.
-Hol vagy?-kérdezte rögtön.
-Kocsiban.
-Mikor mentél el és miért nem szóltál? Egyáltalán miért?-zúdította rám a kérdéseket.
-Nagyjából másfél órája és azért nem szóltam, mert el voltál foglalva. Benny hívott, hogy baj van.
-Oké, de máskor szólj, mert a férfi wc-be is bementem, mert nem találtalak sehol. De, hogy jöttél el olyan gyorsan és mi van Benny-ékkel?
-Majd el fogom mondani, de most le kell tennem, mert megérkeztünk. Szia!-hadartam.
-Szia!
Épp, hogy bontottuk a vonalat, Harry behajtott az utcába. Bekanyarodott, majd a garázs előtti felhajtón leállította a motort. Kipattantunk a kocsiból, illetve csak ő, mivel nekem segített kiszállni. A táskámat a vállamra kaptam, Harry kezeit a zsebébe csúsztatta és így indulunk a bejárati ajtóhoz. Benyitottunk, így rálátásom nyílt a rendezett nappalira és a konyhából kitartó, szendvicset majszoló Niall-re, aki amint meglát minket elénk fut. A derekamnál fogva felkap, a szendvicses tálat lepasszolja Harry-nek, aki amint észreveszi, hogy a haspók nem rá figyel, a ketté vágott harapnivaló érintetlen darabjába beleharap. A táskámat leejtettem, egy viszonylag hangos puffanás ér földet, de jelenleg ez volt a legkisebb problémám, ugyanis a hányinger kerülgetett a pörgetésem miatt. A hosszadalmas, ám jól eső Horan ölelés után az osztogatója letesz a földre, Harry-hez lép és mérges pillantásokkal illeti, mivel morzsákon kívül, semmi nem maradt.
-Ott hagytál a kávézónál és most a kajámat is megeszed?-kérdezte felháborodva.
-Sajnálom, de Mandy-nek kellett segítenem.-magyarázta Harry .
-És maradjak éhen?
-Csinálok másikat.
-Menjünk a Nando's-ba. Kérlek!!-könyörgött a szöszi.
-Rendben.-adta be a derekát Harry.
Niall örömében Harry nyakába ugrott, nem sok híja volt, hogy mindketten eldőlnek, de szerencsére még időben megkapaszkodott a göndör a cipős szekrénybe. Miután Niall kitombolta magát Harryn, ugrándozva ment a konyhába, majd pár perc múlva egy zacskó chips társaságában telepedett le a kanapéra. A földön elnyúló táskámat a lábbeliket tartalmazó szekrényre tettem, majd Harry megragadta a kezem és a konyha felé húzott.
-Hú, lesz ott valami!!-kiáltozott nevetve Niall.
Harryt hidegen hagyta a beszólása, csak tovább ment, mígnem a hűtő melletti ajtóhoz ért. Kinyitotta azt, elindultunk fel a lépcsőn és megállított A szekrény előtti ajtónál. Mint utóbb kiderült, ez az ő raktáruk, főként ételek sorakoztak a felszerelt vaspolcokon, de volt pár olyan tárgy, amit itt tartottak. Ilyen volt a létra, amit könnyedén kiemelt a porszívó mellől és maga előtt tartva, kihozott a szűk helyről. Lerángatta a lépcsőn, az ajtókat magunk után becsuktam és őt követve indultam ki a konyhából. A keresett nehéz eszközt Harry neki támasztotta a falnak és a kocsikulcsát pörgetve várta míg Niall felrángatja magára a cipőjét. A táskámat elvettem az állványról, és miután a cipő felvétel is megvolt, Harry megfogta a létra egyik végét, Niall a másikat és így cipelték el az autóig.
Először nem tudtuk, hogyan kellene berakni, mivel nagy volt és a csomagtartóba sehogy nem fért be. Többszöri próbálkozás után arra jutottunk, hogy betesszük a hátsó ülésre Niall mellé, de persze ez neki nem tetszett. Hosszú alkudozás után, végül bele egyezett, hogy a létrával az ölébe üljön, de erre csak egy kosárnyi csirkével lehetett rávenni. Előre beült a mögöttem lévő ülésre, betoltuk neki a létrát, ő pedig odabent elhelyezte.
-Harry! Ez nehéz! Szedd le rólam!-kiáltozott.
-Csak az egyik lábadat foglalja el.
-Hát ez az! Ha szétnyomja, le kell vágni, olyan leszek Hook!
-De Hook-nak kampó keze volt. Mert ugye az volt?-fordult felém.
-Az volt.-bólintottam mosolyogva.
-Én Hook anti változata leszek. Beszerzek egy szemkötőt, kölcsön kérem Louis-tól Kevint és megtévesztő lesz a hasonlóság.
-Hát hogyne.-nevetett Harry.
Rácsukta Niall-re az ajtót, az enyémet úriember módjára kinyitotta, én pedig beszálltam. Megkerülte az autót, hogy a maga részére tudjon ülni, bekötöttem magam, majd Harry beindította a kocsit. A motor felpördült, bekapcsolta magát, majd kezei útra keltek az irányítókon. Legördültünk a felhajtóról, ki az útra és elindultunk a házunk felé.
                                                      ~*~
Mire behajtottunk az utcánkba, Niall ódákat zengett a lábáról, amit teljességgel megértettem, hiszen nem lehet pihekönnyű. Voltak vicces megnyilvánulásai, kétségbeesései, összeségeben, akkor is poénosan adta elő, amikor nem akarta.
A házunkhoz megérkezve, a hangokból ítélve, már állt a bál a kertben. Kipattantunk a kocsiból, a hátsó ülésről kivettük a lábfájós Niallt és a létrát. Ahogy benyitottunk a kapun, a vártnál is furcsább szituáció tárult a szemünk elé. A kertben szanaszét hevertek a felfújható   rózsaszín gumi matracok és úszógumik, a bátyám még mindig a fán gubbasztott, ám mostanra már egyszáll magába, mivel a fa körül jelmezes fazonok ugrabugráltak. Az egérnek öltözött Bradley a fűben parádézott, Keyla a tündéres jelmezében a Batman ruhában flangáló Liam-en csüngött. Louis giga répának beöltözve rohangált a fa körül, Liam-et és Keylát üldözve.
-A valaha volt összes megevett répa, most elkap Payne! Megbántad már, hogy megetted a nénikém, te piszok?-kiáltozott Louis.
Zayn egy viking jelmezbe feszített és épp pizza futárnak beöltöző Lenna-val beszélgetett a lépcső tetején. Megérkezésünk csak az utóbbi két embernek tűnt fel, akik gyorsan le is száguldottak onnan és elénk siettek.
-Itt meg mi történt?-kérdeztem a látványtól döbbenten.
-Hosszú történet.-legyintett Lenna.
-Louis beállított egy halom jelmezzel, azt mondta, hogy megtetszettek neki és ránk aggatta.-mondta Zayn.
-Na végre!-kiáltott a háttérből a Répa.-Nektek is hoztam ám ruhát!
Beszaladt a házba, és rá pár percre izgatottan tért vissza három zacskóval a kezében. Narancssárga harisnyába bújtatott lábaival felénk jött, hozzánk érve a kezünkbe nyomta a nekünk szánt ruhákat, elvette Harry-től a létrát és kitámasztotta a fához.
-Azt akarod, hogy én ezt felvegyem?-kérdezte Niall.
-Még szép, megy a szemed színéhez.-kacsintott rá Lou.
-Oké.-rántott lazán vállat.
Ezzel a mondatával igyekezett be a házba, majd el is tűnt az ajtó mögött. Louis látva, hogy nem akarunk se bemenni, se felvenni a kölcsönzött ruhákat, a hátunknál fogva tolt be
inket az ajtón. Harryt beterelte az emeleti fürdőszobába, engem pedig a sajátomba. A kezembe tartott fehér szatyor tartalmát kiöntöttem az ágyamra, amit most már kiegészített egy zöldes színű ruha, egy fejpánt, egy pár cipő és megannyi nyaklánc. Louis a lelkemre kötötte, hogy legalább próbáljam fel és mivel már megígértem neki, ugyanakkor a kíváncsiság is hajtott.
Amikor megállapítottam, hogy minden stimmel kinyitottam az ajtót. Lementem a lépcsőn, ki az udvarra, ahol javában zajlott az élet és már mindenki jelen volt rajtam kívül. Niall-t középkori lovagnak öltöztették be, Harryt pedig vámpírnak. Az összes közül az ő jelmeze tetszett a legjobban, jól állt neki a szexi vérszívó szerepe. Louis elvigyorodott mikor meglátott, Niall csak mosolygott, Harry pedig tágra nyílt szemekkel vizslatott.
-Mondtam én, hogy jó lesz.!-kiáltott felém Lou.
-Valaki végre leszedhetne innen, lassan horpadás lesz a fenekemen!-panaszkodott Benny.
Ekkor villámcsapásként ért minket a házunk előtt leálló autó zaja, melyből az apám szált ki az aktatáskájával. Épp, hogy belépett a kapun, az arcára kiült a kérdőjel és a látványtól feleszmélve hangot adott a gondolatainak.
-Itt meg mi folyik? Ki ez a sok ember? Miért van itt ekkora kupi és drága fiam, te mit csinálsz a fán?-áramlottak egymás után a kérdések.
-Ülök.-válaszolta lazán Benny.
-Azt látom, de miért vagy kisminkelve?
Kérdések százai következtek ezután, hogy miért van ennyi jelmezes ember itt, miért nyírtuk ki Mrs.Banks macskáját és miről nem tud még. Hosszú beszélgetésnek ígérkezik, főleg ennyi emberrel.

Sziasztok! :)
Ezuttal a végére hagytam a beszédet, remélem tetszett. :) Nagyon köszönöm, hogy a részekhez írtok nekem vagy pipáltok, mivel ezekkel a kis apróságokkal csak jobb kedvre derítetek, hogy amit csinálok, az másnak is tetszik és ez az érzés fantasztikus :) A legnagyobb karácsonyi ajándék idén az lenne, ha újra megtennétek ezeket nekem. 
Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :)

Eleanorxx

2013. december 14., szombat

Trailer

Sziasztok! :)
Nemrég kértem egy trailert a blogomhoz, amit szerecsendio volt olyan kedves és meg is csinált nekem. Személy szerint nekem nagyon tetszik, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket.

http://www.youtube.com/watch?v=UIbQ5SgiaQk&feature=you

További jó hétvégét és sok pihenést! :))

Eleanor xx

2013. december 12., csütörtök

10.rész

Sziasztok! :)
Itt is volnék az új résszel. :) Népes kis családunk 2 új taggal bővült, aminek láttán sikongatni kezdtem, mint valami őrült. Persze erre a lakásban tartózkodók berontottak, hogy mi a bajom... Na mindegy. :) Köszönöm, hogy az előző részhez érkezett pipákat és kommentet, sokat segített.  Remélem tetszeni fog ez a is rész. :))

Eleanor xx
                              *Mandy Thomson*

Ha azt mondom, hogy csak egy kicsit tartottam az otthoni állapotoktól, az nem lenne kifejezés. Persze Benny felnőtt ember, legalábbis annak vallja magát, biztos nem lesz maradandó kár vagy sérülés. Bár, ha igaz amit a telefonba mondott, akkor akadnak kétségeim afelől, hogy felelősség teljes felügyeletre hagytuk-e a testvéreinket. Lenna csak rátesz egy lapáttal a jelenlétével, ugyanis akkor a bátyámnak se kép, se hang. Amikor akkora voltam, mint most Bradley, én sem erősítettem a 'Jó gyerekek' táborát, ahogy Benny sem, de mintha a kettőnk keveréke lenne az öcsénk. Ő felszabadultabb, felelőtlenebb, rosszabb,  a makacssága pedig páratlan. Csodálkoztam volna, ha ma kivételesen nem csinált volna valamit, de mivel Keyla is ott van, lehet úgy fogalmazni, hogy senki és semmi nem állhat az útjukba.
Legnagyobb meglepetésemre, Harry úgy hajtott az úton, mintha épp egy autós üldözés kellős közepén lennék vagy sürgős kórházi ellátásra lenne szükségünk. Nem tudom mennyire vette komolyan azt, mikor pár perce a parkolóban azt mondtam neki, hogy akadt egy kis családi probléma, de ezek szerint komolyan vette a helyzetet. Rettentően hálás voltam neki ezért, hogy csapot, papot, Niallt otthagyva segít nekem. Az úton nem kérdezősködött, inkább a forgalmat fixírozta, én pedig nem kezdtem bele a felesleges száj járatásba, helyette a rajtam lógó bőrkabátjának ujját kezdtem el piszkálgatni. Mivel ez a tevékenység nem tudta lekötni a teljesen figyelmemet, a mellettem helyet foglaló sofőrt kezdtem vizsgálni. Zöld szemei az útra meredtek, az ujjait szorosan a kormány köré fonta. Néha puffogott az úton haladók miatt, hogy a lámpa zöldebb már nem lesz vagy a lassan haladó autók tolatni nem akarnak-e. Idegességében néha beletúrt tökéletesen belőtt göndör hajába, a sebváltón tartott keze volt, hogy a rádióból szóló halk zene ritmusát ütötte vagy épp erőteljesen rángatta előre és hátra. Miután átmentünk a nagyvárosi dugón és London viszonylag nyugalmas részére érkeztünk, az arcára kiült egy féloldalas mosoly, melytől lányok ezrei olvadnak el, hacsak meglátják.
-Ha így nézel, nem tudok az útra koncentrálni.-szólalt meg.
Tekintetét egy pillanatra felém fordította, mire nekem teljesen elakadt a szavam. Arcomat elöntötte a forróság, nagyokat pislogtam és elfordítottam a fejem, ezzel megszakítva a kontaktust. Egész végig látta, hogy figyelem őt, bár nem lehetett nehéz kiszúrni, hogy minden mozdulatát árgus tekintetekkel fürkészem.
Fejemet ezután nem fordítottam felé, inkább a házakat és a járdán haladó embereket kezdtem bámulni. Harry az előbbi tevékenységemet viszont annál inkább, persze egyikünk sem akart a sürgősségin kikötni, így csak lopva pillantott rám. Ezt pedig megpróbálta nem feltűnően tenni, de valahogy nem jött ez neki össze.
Nem sokára behajtott az utcánkba, én pedig keresgélni kezdtem az árulkodó jeleket, miszerint a Thomson család otthon maradt tagjai újra kitettek magukért. Hál' Istennek nem láttam rendőr autót vagy rohamosztagot, így félig meg tudtam nyugodni. Hamarosan leállt a kocsi a házunk előtt, Harry pedig kipattant belőle. Megkerülte a járművet, végül az én oldalamon kötött ki és segített ki onnan. Az ajtót még előtte kitártam, így felém nyújtott segítő kezét elfogadtam és kiszálltam.
-Köszönöm, hogy...-kezdtem bele a mondatomba, ám befejezni már nem tudtam.
Fülsikítő rikácsolásra lettünk figyelmesek és a hang tulajdonosa nem volt más, mint jó öreg szomszédunk, Mrs.Banks, aki épp a mi házunkból csörtetett kifelé. Természetesen most is a szokásos jelmezében tett jelenést, ugyan abban a ruhában, hajjal és bottal, amivel mindig jön át hozzánk átkozódni. Csak panaszkodni tud a folytonos gyerek zaj miatt, hogy mi milyen hangosak és szófogadatlanok vagyunk, komor tekintete és a szájtartása, csak még jobban az sugározza belőle, hogy nem a kedves, cukrot osztogató és galambot etető fajtából való. Persze az időseket tisztelni kell, nem szabad róluk rosszat mondani. Igen, előttük...
Kiabáló szomszédunk után Benny rohant, aki egy átlátszó Tescos szatyorban cipelt egy döglött macskát és úgy nézett ki, mint egy transzvesztita. A szája csak úgy csillogott a szájfénytől, homlokáról leolvasható volt a 'Hülye vagyok' felirat, de mivel az alapozót sem  sajnálták, így alig lehetett látni. Az orra tiszta fehér volt, mint aki megfejelte a púderes dobozt vagy a lisztes zsákot, az arca teljesen piros volt, mint akit épp most hoztak zavarba vagy pofoztak volna meg. Barna hajában néhol felfedezhető volt egy pár narancssárga csík, amitől olyan volt, mint egy tigris, az orra alatt pedig egy bajusz volt látható. Látványára elnevettem magam, míg Harry csak kikeredett szemekkel bámulta. A zacskót magától eltartva futott, a korához képest gyorsan haladó Mrs. Banks után, aki még mindig nem hagyott fel a kiabálással.
-...Bezzeg az én koromban nem voltak ilyenek a kölykök! Nem elég, hogy tönkre tették a lámpámat és megkopasztották a bokromat, még az én kis drágaságomat is megölték! Ha ezt elmondom Peter-nek mind mehettek innen, Bradley pedig katonai iskolában! Nehogy azt higgyétek, hogy ilyen könnyen megússzátok!-állt meg az úton Benny felé fordulva.
-Mrs. Banks, tessék megnyugodni! Bradley még gyerek...
-Ez nem gyerek, ez egy ördög! -fojtotta Bennybe a szót.-Ha még egyszer meglátom a házam közelébe, én esküszöm, hogy...
A kis jelenetet nem bírtam tovább nézni, sem hallgatni, így kézen ragadtam Harryt és transzibátyám segítségére siettem.
-Csókolom, hogy tetszik lenni?-kérdeztem.
-Ne tereld a szót aranyoskám, mert csípős kedvemben vagyok! Tudod mit csinált már megint az öcséd? Hát elmondom!
-Mrs. Banks, én elhiszem, hogy miket tett, egy fedél alatt élek vele. Megtenné, hogy ejti ezt a kis incidenst, ha az öcsém megígéri, hogy többet nem megy a háza közelébe?-kérdeztem.
-Nem, amit tett, az megbocsáthatatlan és büntetést von maga után.
-De...-kezdett bele Benny, de nem tudta befejezni.
-Semmi de fiacskám, megyek és fel is hívom apátokat! Ne próbáljatok meg visszatartani!-kiáltozott.
Kezében tartott botját megmarkolta, szúrós tekintetét újra ránk vetette és elhaladt mellettünk. A kapuig persze csak puffogott és szidott, mint ahogy általában ezt szokta. Mikor halló és látó távolságon kívülre került, Benny undorodva és magától jó messzire tartott Tescos szatyrot a legközelebb utcai szemetes kukába száműzte és fintorogva tért vissza hozzánk.
-Ez olyan undorító!
-Egyetértek, a rózsaszín nem a te színed.-bólogattam.
Harry ezt a hozzászólásomat egy visszafogott nevetéssel díjazott, amit csupán a bátyám jelenléte miatt egy köhögésnek álcázott.
-Te olyan vicces vagy, de tényleg.-forgatta meg a szemeit Benny.-Keyláék csinálták, csak 10 percre aludtam el, erre ez vár.
-Ne aggódj, a narancssárga csíkok a hajadban passzolnak a homlokodon szétkent alapozóhoz.-kacsintottam rá.-És az a hülye felirat, elképesztően illik a szemed színéhez.
-Olyan hülye vagy.-rázkódó vállakkal rázta meg csíkos fejét, majd az egyik karját átdobta a vállamon és magához húzott. Testvéri ölelésének bónusza egy cuppanós puszi volt a fejem búbjára és ezt követően, mint mindig, megjegyezte milyen kicsi vagyok és, hogy még nőhetnék, mert távcsővel kell majd  megkeresnie. Ő a colos, nekem épp elég ez a magasság ahhoz, hogy segítség nélkül érjem el a középső polcot.
A megható pillanatunkat azonban Lenna és egy testes ürge távozása zavarta meg. A pali szemmel láthatóan egy szerelő volt, a ruhájából és a doboz oldaláról pedig virított, hogy vízvezeték. A lépcső tetején váltottak még pár szót egymással, majd beszélgetésük végén Lenna illedelmesen megköszönte a segítségét. Kifizette a neki járó összeget és elmenve mellettünk, kikísérte a kapun, egészen a kocsijáig.
-Remélem borravalót nem adtál.-mondta Benny Lennának, mikor mellénk ért.
-Szerinted nem érdemelte meg?
-Még szép, hogy nem! Dörömbölt az ajtón, neki hála, most nincs a konyhában víz és munka közben felhúzhatná a gatyáját rendesen. Milyen szerelő az ilyen?-kérdezte felháborodottan Benny.
-Jó, a kőműves dekoltázs nem volt egy szép látvány, de időben kiért és elnézte Bradley hülyeségeit. Ezért még én is megérdemelnék egy kis borravalót!
-És a konyha?
-Azt mondta holnap visszajönnek.
 -Jönnek?
-Egyedül kemény meló.-mondta Lenna.
Szinte villámcsapásként ért minket a felismerés, mikor a házból egy hangos puffanás hallatszott ki, miszerint egyetlen nagykorú sem tartózkodik a házban, de a bajkeverök pedig igen. Benny beszaladt a házba, őt a rémült rekintetű Lenna követte. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe, nem tudtam mit kellene tennem, hiszen ki tudja melyik világháború játszódik odabent és nem szeretném cserben hagyni Benny-éket, de közben Harry is itt van. Első kósza ötletem szerint Harry felé fordultam, aki épp a házunkat fürkészte zöld szemeivel.
-Öhm...-kezdtem bele bizonytalanul, mire felém fordította tekintetét.
-Nem megyünk?-kérdezte.
-Figyelj, nem kötelező jönnöd. Nagyon köszönöm, hogy elhoztál, de ha nem akarsz, nem kell itt maradnod. Biztos rengeteg dolgod van, ne pazarold ránk az időd.
-De ez nekem nem teher, szeretek veled lenni..mármint veletek, nem lenne gond, szívesen maradok.-hadarta zavartan.
Egy halvány mosolyt váltott ki belőlem a válasza, miszerint nem illedelmességből, hanem saját akaratából szeretne segíteni. Zavart arcának látványát hamarosan a gödröcskés mosolya váltotta fel és gyönyörű, csillogással teli szemeit az enyémibe furta. Hálám kifejezéséből, meg persze más okból is, apró termetemből lábujjhehyre álltam és egy puszit nyomtam puha arcára, majd kézen ragadtam és behúztam a házunkba.

                                   *Jane Harris*

Lélegzet visszafolytva figyeltem az előttem guggoló fiú tetteit. Körölöttünk az emberek megbámultak, hiszen egy ilyen szituáció nem mindenap játszódhat le, főleg nem itt. Most kivételesen a merev tekintetek és az, hogy az állásom forog kockán, nem bírt lekötni, teljesen eltörpültek ezek, hiszen nemtúl gyakran terpeszkednek előttem félistenek. A felém nyújtott tollat kivettem a kezéből és visszatettem a jegyzetfüzetem mellé, ám ő az arcom és szemeim meghitt bámulását nem szüntette meg. Ezt a gyönyörű, idili és mesébe illő pillanatot egy ismerősen dörmögő férfi hang zavarta meg.
-Miss Harris.
A libabőr és az ijedség keveréke átjárta testem minden porcikáját, ugyanis ez a hang a főnököm tulajdona volt. Persze, hogy akkor jön be, amikor nem kellene... Jelenlegi helyzetemből rekord sebességgel tápászkodtam fel, hogy szembe nézzek tetteim következményének megszabójával. Karjait szorosan összefonta a mellkasa előtt, szemöldökei táncot jártak hatalmas homlokán és szigort sugárzó íriszeit köztem és guggoló szőke között jártatta.
-Ha nem tévedek, én azért fizetem magát, hogy kiszolgálja a vendégeket és nem azért, hogy élő felmosóként csúszkáljon, nemde Miss Harris?-kérdezte.
-De igen és nagyon sajnálom.
-Még egyszer elő ne forduljon. Talált valakit Miss Johnson helyére?
-Igen.-feleltem.
Erre csak egy bólintással reagált. Távozása előtt vetett egy utolsó pillantást rám, majd a mellette elhelyezkedő székről felkapta a kabátját és kiszáguldozott a hatalmas alakja a kávézóból. A megkönnyebültség érzésétől kifújtam a hosszú idő óta bent tartott levegőt és a szőke felé fordultam. Azóta felegyenesedett a kényelmetlen pózból és összefont karokkal nézett előre. Habár még most sem értem, miért viseli a napszemüvegét, hiszen idebent nem süt verőfényesen a nap, de ha nem veszi le, azt sem bánom.
-Ne haragudj.-szólalt meg hirtelen.
-Ne kérj bocsánatot, nem a te hibád.
Erre csak rám mosolygott, ezzel kivillantva a fogaira rögzített fogszabályzót. Na igen, ez az a dolog, ami kevés embernek áll jól, legalábbis az utcán velem szembe haladó embereken nem állt ennyire mutatósan, mint rajta. Egyáltalán nem zavart, hogy fogszabályzója van, valaki ettől undorodik, van aki a kontaklencsétől és van olyan, aki egyiktől sem. Pilóta napszemüvegét a legnagyobb csodálkozásomra levette magáról és amint megláttam kit rejtett, hirtelen jött is a felismerés. Niall Horan, volt az én titokzatos lovagom, aki miatt felsikáltam a ruhámmal a fél kávézót, aki miatt a kirúgás szélén álltam pár perce, akinek a látvány rabul ejtett. Az égszínkék szemeivel engem kémlelt, várta a reakciómat. Vajon azt hiszi, hogy hasra fogok előtte esni vagy várja mikor kezdek őrült sikongatásba a puszta jelenlététől? Tőlem aztán várhatja...
-Niall vagyok.-mutatkozott be.
-Tudom.-mondtam.-Jane.

                                     *Mandy Thomson*

Nos, ha a jelenlegi helyzetet kellene vázolnom, akkor egy szóval tudnám jellemezni: katasztrófa. Bradley görkorcsolyával a lábán száguldozik a házban fel és alá, Lenna a villanyszerelővel vitatkozik az emeleten, Benny Keyláért ment fel a fára, de lejönni már nem mer, Harry a konyhában játsza az ezermestert, nekem pedig maradt Bradley elkapása, a legnehezebbnek nyilvánuló feladat. Természetesen a rendetlenség sem maradhatott el, így a fejre állított asztalokat és szőnyeg bunkereket kikerülve futottam a görkoris testvérem után. Mikor megérkeztünl, épp hokizott Keylával, aki ijedségében a fára menkült. Mindenki megkapta a maga feladatát, de még senkinek sem sikerült teljesíteni ezt, pedig már mindenki megpróbálta. Jelenleg a kanapé körül gurul, amibe ha így folytatja bele fogok szédülni. Hirtelen irányt váltott és kisebb botlásokkal, de kimenekült a házból.
-Valaki szedjen le!-hallatszott a nyitva maradt bejárati ajtón keresztül kint sipákoló bátyám hangja.
-Légy férfi!-szólt rá Keyla.
-Látod milyen magasan vagyunk?
Már egy ideje veszekednek, mivel Benny jobbam fél, mint Keyla. A sok futkározástól teljesen kifáradtam, így hamár a nappaliban maradtam, ledőltem az ágyra. Másra sem vágytam, minthogy egy kicsit tudjak pihenni, de ez persze lehetetlennek bizonyult, mivel az udvarosn felváltva sikongattak és kiabáltak, a szerelő pedig csak hangosan tud beszélni és nem hagyhatok mindenkit cserben. Felálltam a kényelmes testhelyzetemből és a konyhában szerelő Harryhez mentem, aki a "nagy munkájának" közepette kakaót szűrcsölgetett a pultnak dőlve.
-Ugye nem baj?-kérdezte, miután meglátott.
-Dehogy is.-mosolyogtam rá.
-Felhívtam a srácokat, mindjárt itt lesznek.-jelentette be.-Gondoltam több kéz, többet segít.
-Köszönöm, de jó ötlet volt őket idehívni?
-Van benne valami.
Pár perc múlva úgy is lett, ahogy Harry mondta. A megérkezett fiúk jókedvű hangja töltötte be az utcát, ahogy Louis azt hírdette, hogy el akar lovagolni 'hűséges paripájának hátán a naplementében, ahogy Zayn, az élő Overdose ezt nevetve, olykor nyökögve tűri. Liam a hangok alapján nem tudta, hogy nevessen vagy leszállítsa Louis-t Zayn-ről, de az első mellett döntött a jóízű kacajból.  Nem sokára Zayn beállított, látszólag a cipelt súly miatt teljesen kifáradva, Louis pedig Bradley-vel a hóna alatt.
-Találtam egy gyereket!-szólt nevetve, a szabad kezével a kapálózó öcsém felé mutatva.
-Tegyél le te répa szagú óriás!-kiáltozott Bradley.
Louis hirtelen a szívéhez kapott és megjátszva a mélyen megbántottat, letette a földre a kis méregzsákot. Elmorzsolt egy könnycseppet, a zsebéből előkapott egy kitömött galambot és beszélni kezdett hozzá.
-Ugye te nem hagysz el Kevin?-kérdezte szipogva.
-Mandy, valami transzvesztita rabul ejtett egy kislányt a fátokon!-szaladt be az ajtón Liam.
-Ő a bátyám.-válaszoltam nevetve.
-Oh.. A transzibátyád elrabolt egy kislányt!-kiáltozott.
-Milyen emberek vannak mostanában. Előbb a  cukros bácsi, majd ez.-rázta rosszallóan a fejét Zayn.
-Nem rabolt el senkit, ő a barátnője húga.-magyaráztam.
-Akkor miért vannak a fán?-kérdezte Liam.
-Miért sminkeli magát?-vonta fel a szemöldökét Zayn.
-Nem vagy éhes Kevin?-faggatta Louis a galambját.
-Eredetileg Keyla nem tudott lejönni, aztán Benny utána ment és ez lett belőle.-mondtam.
-Mentem volna én is, de megjavítottam a polcot.-mondta büszkén Harry.
-Te csináltál valamit és még nem dőlt vagy esett össze?-csodálkozott Zayn.
-Hol van Niall?-kérdezte Liam.
-A kávézóban.-felelte a göndörke.
-Ott hagytad? Van nála pénz? Telefon? Mondtad, hogy ne álljon szóba idegenekkel? Hogy hagyhattad egyedül?-tette fel egymás után a kérdéseket Liam
-Nyugi Liam, nagyfiú, tudja mit csinál.
-De Niall-ről van szó! Sose tudni...
-Valaki szedjen le!-kiáltozott kintről Benny.
-Valaki üsse le!-kiáltott Bradley.
Liam ezt hallva kötelességének érezte, hogy ő menjen el segíteni, de persze előbb karon ragadta kreol barátunkat, miszerint ő se maradjon ki egy ilyen "buliból". Harry-vel mi is követtük őket az udvarra és ahogy kiértünk, beállított egy öreg nő. (?)
-Jó napot, az E-Bay-en megvásárolt dolgaimért jöttem.-jelentette be.
És én még azt hittem tudok pihenni... Mi jöhet még?


2013. november 23., szombat

9.rész

Helloo! :))
Köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket, talán nem is sejtitek mekkora örömöt tudtok ezekkel nekem okozni. Ennek a résznek írása közben akadtak kisebb gondok, mivel nem tudtam, hogy halogassam-e a történteket vagy írjam most le. Még mindig nem vagyok 100%-ig biztos, hogy jól döntöttem e kapcsán. Megtennétek azt nekem, hogy miután elolvastátok, megírjátok a véleményeteket? :)

Eleanor xx
 
                                                  *Jane Harris*


-Lovagok?-kérdeztem felhúzott szemöldökökkel a barártnőm felé fordulva.
-Mindenki máshogy hívja őket a családba.-hallatszott a szekrény mélyéről a tompa válasz.-Apa lovagoknak, míg Bradley loboncos huligánoknak.
-Én maradok az 'Azok' megnevezésnél.
-Még mindig rejtély számomra, hogy miért nem csíped őket.
-Nem szeretem az elkényesztetett sztárokat. A zeneipar fele küzd azért, hogy elérjen valamit, míg ők csak a kisujjukat sem mozdítják, mégis vaskos a pénztárcájuk.-mondtam.
Szerintem igazságtalan, hogy amíg mások az utcán zenélnek, vért izzadtak azért, hogy valaki nagyra tartsa őket, addig az ilyen kis popsztárocskákat csak tömik a sok lepedővel. Vegyük példának Justint, lehet, hogy csak a túlzott iránta való rajongásom mondja ezt, de ő az utcán kezdte, egy gitárral a kezében és a saját erejéből van most ott, ahol. Ők pedig csak besétáltak egy épületbe és tinisztárokként tértek vissza, egy rakás rajongóval és menedzserrel az oldalukon.
-Nem is ismered őket, akkor honnan veszed, hogy semmit nem tettek a sikerük érdekében?
-Igen, reklámozzák magukat, aláírnak pár papírt és csajoznak.
-Jane, ha megismernéd őket közelebbről és nem csak a rosszat látnád bennük, akkor rájössz, hogy csak a paparazzók fújnak fel mindent.-lépett ki a szekrényből.
-Isten ments, már csak az kellene nekem.
-Rendben, akkor megtennéd, hogy ne ócsárolod őket tovább?-kérdezte.
-Meg.-forgattam meg a szemeimet.
Egy bólintással megköszönte, majd visszafordult a szekrénye felé és tovább turkált a ruhái közt. Megunva a görnyedt testhelyzetemet, hátra dőltem az ágyon és unalmamban a plafont kezdtem el bámulni.
-Amúgy hallottad a legújabb Lennyt?-kérdeztem az első gondolatot ami beugrott. Kétlem, hogy Benny beavatta volna őt a dolgaiba.
A kérdésem hirtelenségére Mandy lefejelte a ruhás polcot és rögtön oda is kapta a kezét. Összeszorította a száját, a szemeit becsukta, én pedig felpattantam a helyemről és hozzá siettem. Kezét erősen a fájó felületre nyomta, a másikkal pedig megtámaszkodott a szekrény oldalán.
-Jól vagy?-tettem fel ilyenkor a világ leghülyébb kérdését.
-Majd elmúlik.-mondta.-Ki az a Lenny?
-Inkább kik? Benny és Lenna, csak összevontam. Hallottad?
-Úgy tűnök, mint aki hallotta?
-Nem.-mosolyodtam el.-A bátyád össze akar vele költözni.
-Tényleg?-kérdezte meglepődve.
-Aha, Lenna reggel számolt be az eseményekről.
-Nem is szólt Benny, bár nem tartozik nekem beszámolóval, de elmondhatta volna.
-Biztos el akarta.-nyugtattam.
-Vagy kivárta, amíg feltűnik, hogy nincs itt.-nézett rám amolyan 'nemtudszmeggyőzniazellentetjéről' fejjel.
-Szerintem akkor akarta, amikor már biztos a dolog.
-Lehet.-vont vállat.-Minden esetre én örülök nekik.
-Én furcsálltam, nem korai ez?
-Ha szeretik egymást, akkor miért ne?
Egyetértően bólintottam egyet és inkább mellé álltam a szekrénybe. Egy ideig nézegette válfákra felaggatott ruháit, majd kiskutya szemekkel felém fordult.
-Rendben, segítek. Pár fokkal jobb a helyzet, mint tegnap. Fent áll az esély arra, hogy esni fog, de ezen már meg sem kell lepődni.-soroltam.
-Kis meterológus, köszönöm. Megkönnyítetted a dolgom.-ölelt meg.
Mosolyogva megráztam a fejem és visszaöleltem a rajtam csimpaszkodó barátnőmet. Miután nagy nehezen elengedett, visszamászott a bútorba és izgatottan kezdte kidobálni a felsőket a helyükről, én pedig visszaültem az eredeti helyemre. Elnézve a katapult módjára hajigáló lányt, látszott, hogy nem lesz fáklyás menet, így  előkaptam a telefonomat. Először  twitteren néztem körül, majd a facebookkal is hasonló képen tettem. Különböző sztárpletykákkal teli oldalon elolvastam pár cikket. Épp egy Lady Gaga koncert beszámoló közepén tartottam, mikor Mandy kirontott a "búvóhelyéről" egy farmer nadrágot szorongatva.
-Ennyi idő alatt csak ennyit sikerült találnod?-kérdeztem.
-Ez is több a semminél.
-Ugye nem Narniát kerested odabent?
Nevetve visszafordult, kikapott a legfelső polcról egy fehér szegecses inget és egy hozzávaló fehér sapkát. Kivett egy szintén fehér Converse cipőt az egyik fiókból és kezében a ruhadarabokkal kiment a szobájából. Kilépése után nemsokkal felkecmeregtem az ágyról és az ékszeres polcáról összeválogattam neki pár karkötő és fülbevalót ami menne a mostani szettjéhez. Mindig is bírtam a stílusát, nőies, mégis van benne egy kevés fiússág. Talán azért is, mert fiúk között tengeti a mindennapjait már majdnem 4 éve. Nem sokára lesz az anyukájuk halálának évfordulója, minden esztendőben nehezen viseli, de most, hogy rátalált ezekre a jómadarakra, remélem nem lesz annyira kiborulva, mint az eddigiekben szokott. Eddig minden évben átjött hozzánk aznap az egész család, hogy ne legyen az a nap tele depivel, hiszen Kate tele volt élettel és úgy gondolták, hogy ő sem akarná, hogy szomorkodjanak. Látogatásuk után, este felé  pedig kimennek a temetőbe. Mióta megtörtént a baleset, nehezen tud beszélni az anyukájáról, bár meg is tudom érteni, hogy miért. Szoros volt a kötelék, mint egy igazi anya-lánya kapcsolat, ezért is fáj neki róla beszélni. Gondolat menetemből az ajtó nyikorgása hozott vissza a jelenbe. Hamarosan egy ember alak is társult a hangokhoz, méghozzá a húgomé.
-Jane?-kérdezte félénken-Van egy kis baj.
-Micsoda?
-Mielőtt mérges lennél, mondták már, milyen szép a szemed?-rontott be Bradley.
-Igen és a hajad is jó, új a samponod?-társult Keyla.
-Na jó, mi folyik itt?
-Rendben, elmondom.-sóhajtott a kisebbik.-Az egészről Bradley tehet.
-Nem is! Én csak segíteni akartam.
Ahogy ezt kimondta, az egész házban visszhangozni kezdett a tűzjelző. A kinyitott ajtón keresztül láttam, ahogy Benny rohan el szélsebesen a szoba előtt. Utána Lenna pánikrohamos futását láthattuk és őt követte a földszintre siető Mandy. Nem haboztam én sem tovább, utánuk eredtem, majd a kicsiknek is leesett, hogy menni kellene. Lerobogtunk a lépcsőn és a konyhába mentünk. Ott nem más látvány fogadott, mint, hogy az egész előre szaladt csapat próbálja eloltani a felgyulladt asztalterítőt. Félszemmel Keyláékra néztem, mire ők heves mutogatásba kezdtek egymás irányába, miszerint nem ők voltak a bűnösök. Mire mentem volna segíteni, Mandy egy vízzel teli pohárral lerendezte az ügyet és összeszűkített szemekkel, összefont karokkal a törpék felé fordult. A mellette álldogáló Benny sem tett másképp, annyi különbséggel, hogy összefont karjait nem maga elé helyezte, hanem a nővérem dereka köré.
-Mit csináltatok?-kezdtem el a vallatást.
-Mi csak kő-papír-ollóztunk.-vont vállat Bradley.
-Akkor nagyon extrém lehetett, ha majdnem leégett az asztal is.-reagált erre Lenna.
-Legközelebb tegyetek bele faragót is.-dünnyögte Benny.
-Ne adj nekik ötleteket.-súgta Mandy a bátyja felé.
-Na jó, igazából volt egy műsor a tévében. Egy néni ült egy asztal mögött és azt mondta, hogy szellemek léteznek. Ha meggyújtunk egy gyertyát akkor megjelennek.-hajtotta le a fejét Keyla.
-Beszélni szerettünk volna eggyel.-mondta Bradley.-De megbillent az asztal és felborult a gyertya, mi pedig felszaladtunk Mandy szobájába.
-Legközelebb ne csináljatok ilyeneket és szóljatok nekünk azonnal, ha baj van.-mosolygot rájuk halványan Lenna.
A két gyerek bólogatni kezdett, majd rögtön ki is szaladtak az udvarra. A gerlepár összekulcsolt ujjakkal utánuk tartottak, míg én átnyújtottam Mandynek az ékszereket. Szinte  azonnal magára is kapta azokat és egy öleléssel hálálta meg a tettemet. Felment az emeletre a táskájáért, mivel már teljes harcidíszben feszített és már csak ez a kiegészítő hiányzott az induláshoz. Miután eltűnt, eszembe jutott, hogy az én cuccom is fent van, de mire megtettem az első lépcsőfokokat, feltűnt a barátnőm a saját és az én táskámat szorongatva. Kikaptam belőle a kocsikulcsot, kikiáltottunk az udvaron tartózkodó embereknek egy 'Elmentünk!'-et és elhagytuk a házat. Az út szélén parkoló autó felé mentünk, én elfoglaltam a vezetőülést, Mandy pedig a mellettem lévő anyósoknak fenntartott helyet. Felpörgettem a motort, kiálltam a helyemről és nem sokára kihajtottam az utcából.
-Tényleg! Majd gyakorolnom kellene a vizsgához, segítesz?-kérdezte hirtelen Mandy.
-Kérdezzelek ki?
-A magolós része megy, csak a vezetést kell gyakorolnom.
-Szívesen segítek, de nem olyat kellene megkérned, akinek régebb óta megvan a jogosítványa? Mondjuk Benny vagy a "lovagok"? Kiknek van eddig meg?
-De, talán igazad van.-tűnődött el.-Azt hiszem 2-nek, de nem biztos.
Erre csak bólintottam egyet és tovább fürkésztem az utat. A belváros felé haladva egyre nagyobb dugók voltak és Londonhoz hűen elkezdett szakadni az eső. Az én hatalmas szerencsémnek köszönhetően dugóba kevertem magunkat, de 10 perces bő álldogálás után elindult a sor előttem, így már csak egy utcára voltam a munkahelyünktől. Nem sokára ezt a távot is megtettük, így a szakadó esőben flangáltunk át az úttesten. Beérve az épületbe, megcsapott a kávé aromája, a sütemények illata, az emberek együttes beszédének moraja és a hely melegsége. Átvágtunk az ember tömegen és az öltözőbe érve a szekrényünkhöz mentünk. Átvettem a megszokott munkaruhámat, felkötöttem a hajam egy lófarokba és elhagytam a kis termet. Beálltam a szokásos helyemre, a sütis pult mögé, így az eddig bent robotoló munkatársam egy hálás mosoly kíséretében szaladt átöltözni. Nem sokára Mandy is megérkezett, előkapott a kötényéből egy jegyzet füzetet és egy tollat, majd beállt a fel-le rohangáló pincérseregbe. Úgy futkároztak oda-vissza, hogy alig lehetett őket szemmel tartani. Ha eső van, akkor különösen nagy a forgalom, hiszen mindenki el akarja kerülni azt, hogy vizes legyen, így teltház van most is. A bejárati ajtón leginkább csak beáramlanak az esernyős fazonok és egyhamar nem is akarnak távozni. Felöltöttem magamra az ilyenkor használatos műmosolyomat és hasonló kedvességgel szolgáltam ki a vásárlókat. Egymás után jöttek az emberek a kalótiabombák felé és alig bírtam nyomon követni a zajba a kívánságaikat. Mikor már látták, hogy az eső kezdi befejezni a tevékenységégét, a vendégek fele el is ment. Ilyenkor olyan ez a hely, mint egy szálloda vagy egy buszmegálló, addig vannak itt amíg szakad az égi álldás. Néhányan csak egy helyben álldogálnak és az üvegen keresztül kémlelik az eget, mikor hadja abba a hullatást. Az emberek távoztával a pincérek futkározása  lassabb lett és a pult felé járkálás ritkább. Kerestem magamnak egy széket és mint aki jól végezte a dolgát, le is ültem rá. Csak néztem ki a fejemből, néha a pillantásom ráesett a finomabbnál finomabbnak kinéző süteménykre, az emberekre és az ajtón beáramlókra.
                                                     ~*~
-Jó étvágyat!-mosolyogtam rá az előttem álló idős nénire.
Átnyújtotta nekem a sütemény árát és a szatyrával a kezében kilépett az ajtón. Hamarosan zár a kávézó, de még mindig nagy a forgalom. Körülnéztem, nem akar-e valaki még tőlem venni, de miután láttam, hogy senkinek nem áll szándékában sütit fogyasztani, visszaültem  a székre. Tekintetem ismét az ajtóra esett, ahol hamarosan belépett egy újabb vásárló. Ha akartam volna, sem tudtam levenni róla a szememet, ő más volt, mint az eddigi idetévedők. Fekete ülepes nadrágja tökéletesen feszült a lábára, egy fehér póló takarta a felsőtestét és karjait egy sötét pulcsiba bújtatta. Szőkésbarna haját felzselézte és egy pilótanapszemüveg takarta el a szemeit. Valahonnan ismerős volt nekem, de ha megvernének sem tudnám megmondani, hogy honnan. Valószínűleg feltűnt neki, hogy rajta legeltetem a szemeimet, ugyanis zavart arckifejezéssel felém fordult, de gyávaságból lebújtam a pult mögé. Ezután nem mertem felnézni, de a titokzatos vendég túlságosan is felkeltette az érdeklődésem, így térden állva, mint egy víziló amikor kiles a vízből, néztem ki én is a pult mögül. Pechemre épp az üvegen túlon állt és visszafojtott mosollyal fürkészte a tetteimet. Szemeim nagyra tágultak és azon nyomban, hogy megláttam, visszabújtam a pult alá. Hallottam, ahogy recsegni kezd a fa,  ezek szerint rátámaszkodott.
-Ne haragudj, de kérhetnék egy csokis sütit?-kérdezte az idegen. Hangja olyan hangos volt, hogy valahol a közelbe lehetett. Tekintetemet a földről felvezettem és megláttam, hogy a szőke herceg a pulton áthajolva figyel engem.
Hirtelen nem tudtam a kérdésére semmit sem reagálni, csak néztem tökéletes arcát. Mikor elmosolyodott rajtam, észbe kaptam, az eddig tátott számat (?) becsuktam és négykézláb csúsztam el onnan.
-Nem vagyok itt!-kiabáltam vissza a menekülésem közben.
Első búvóhelyem egy asztal alja volt, ahol nem maradtam sokáig, ugyanis a szöszi utánam eredt. Már így is elég hülyén nézhettem ki, úgyhogy kibújtam alóla és négykézláb csúszva kerültem ki a pincéreket és a vendégeket folyamatos bocsánatkérések közepette. Már majdnem elértem a célom, ami nem volt más, mint az öltöző, amikor egy pár fehér tornacsukával találtam szembe magam. A cipő gazdája leguggolt elém, ujját az állam alá tette, így arra késztetve, hogy a szemébe nézzek. A szőke srác volt az, a szemüvegén keresztül nézett rám és egy szívdöglesztő mosoly ült az arcán. A farzsebéhez emelte a szabad kezét és kiemelt belőle egy tollat és felém nyújtotta
-Ezt elhagytad.
                                     
                                               *Mandy Thomson*

Most végre elmondhatom, hogy baki nélkül vittem ki egy kávét. Nem mondom, hogy ettől benne leszek a rekordok könyvében, de ez egy különleges pillanat számomra. Ezzel a palival mindig találkozok, mikor jövök be dolgozni. Az első napomon  őt öntöttem nyakon hatszor, a másodikon fejen dobtam egy sütivel-mentségemre legyen, hogy megbotlottam, ő pedig rosszkor volt rossz helyen- a harmadikon bokán rúgtam és le is öntöttem. Ha ezeket valaki felvette, lejátszáskor nyugodtan benyomhatna egy Benny Hill show-zenét. Mondhatni megijedt amikor meglátta, hogy én viszem ki neki a rendelését, de amikor letettem a kávét az asztalra, úgy, hogy neki nem esett baja, tapsolni kezdett nekem.  Lehet, hogy tényleg örült, hogy ezúttal tisztán maradt a zakója, de lehet, hogy csak gúnyolódásból csinálta. Bárhogy is legyen, vállon veregethetem magam. Ebből a gondolat menetemből a zsebemben rezgő telefonom hozott vissza a jelenbe és a hozzá járuló dallam. Előkaptam a helyéről és a képernyőn Benny neve villogott.
-Hallo?-szóltam bele.
-Kérlek, gyorsan gyere haza! Megőrjítenek!-kiáltozott Benny.
-Neked is szia!
-Szia, gyere haza!
-Mit csináltak?-kérdeztem.
-Kirúgták az ablakot, a szomszéd azzal fenyegetőzik, hogy katonai suliba küldi őket és döglött macska van a szobám padlóján.-sorolta.
-Hogy került oda egy halott macska?
-Az élet körforgása...
-Mármint a szobádba.
-Nekem is ez volt az első kérdésem mikor megláttam.
-Az első?-nevettem.
-Na jó, nem. De hagyjuk a macska témát, gyere haza.
-Dolgozom.
-Na nem mondod?!
-Oké, 20 perc és ott vagyok. Addig csinálj valamit azzal az izével.
-A vénasszonnyal vagy a kipurcant macskával?
Nevetve nyomtam ki a telefont, becsúsztattam a farzsebembe és a szememmel Jane-t kezdtem el kutatni. Felálltam lábujjhegyre, de csak emberfejek sokaságát láttam. A sütis pulton csak egy csimpaszkodó szőkét fedeztem fel, így inkább hagytam a keresgélést és az öltözőbe mentem. Átvettem a pólómat és a cipőmet, a hajamat kiengedtem a hajgumi fogságából és rátettem a sapkámat. Felkaptam a táskámat és kimenekültem az öltözőből. Ezuttal is keresgetni kezdtem Jane-t, aki pár asztallal arébb pillantottam meg. Négykézláb volt és előtte Niall guggolt (?). Ha az a lány tudná, hogy ki terpeszkedik előtte... A jelenetet a hátam mögött hagytam és a meleg kávézóból kiléptem a hideg utcára. Rögtön megcsapott a hideg szél és az eső szaga, amitől a libabőrös lettem test szerte. Miért jöttem én el kabát nélkül? Egy út szélén parkoló fekete kocsi oldalán ismerős alakot véltem felfedezni, aki nem sokára széles gödröcskés mosollyal jött felém. Göndör fütjeibe belekapott a szél, ezzel tönkre téve a tökéletesen belőtt haját, bőrkabátja tökéletesen illett rá, olyan rosszfiússá tette.
-Szia.-köszönt rám.
-Szia Harry. Hogy hogy itt?
-Niall-t várom. Ilyen korán végeztél?
-Nem, csak adódott egy kis családi probléma...
-Elvigyelek?-ajánlotta fel.
-Kérlek.
-Rendben.-mosolygott rám.-De egy feltétellel.
-Feltételeket szabsz?-nevettem.
-Igen, de csak miattad.-kacsintott rám.
-Mi lenne az?
Erre csak kibújtatta a karjait a kabátból és átnyújtotta nekem.
-Meg fogsz fázni.
-Dehogy fogok.-legyintett.-De te igen, ha nem veszed fel.
Nagy nehezen, de elfogadtam a ruhadarabot. Egy kicsit nagy volt rám és bűntudatom volt amiért miattam fog megfázni. Kézen ragadott és a kocsijához vezetett. Beültünk mindketten, felpörgette a motort és elhajtottunk...

2013. november 13., szerda

8.rész

Sziasztook! :D
Ezúttal új résszel és kinézettel jelentkezek. Mikor először megláttam az előző részhez érkezett kommentet és pipákat, alig tudtam hinni a szememnek. Ehhez az is társult, hogy ilyen gyönyörű, új kinézetet tudhatok magaménak, amiért nagyon hálás vagyok az Artist Corner Desing, Vanessa Bridgének. Az egészet ő tette ilyenné, a fejléctől kezdve, a chatig, nektek, hogy tetszik? Nem is magyaráznék tovább, remélem tetszeni fog :) 

Eleanor xx
       
  

Felemelő érzés, amikor reggel úgy kelsz ki az ágyadból, hogy érzed, teljesen ki tudtad magad aludni. Na igen, ez az érzés ma sem talált rám. Még megkíséreltem párszor a vissza alvást, de sehogy nem akart ez össze jönni, így hasogató fejjel kikeltem a meleg ágyból. Kicammogtam a szobámból és, hogy ne keltsem fel a még alvó családtagjaimat, halkan leosontam a lépcsőn, mint a betörők az amerikai filmekben. Hogy, alszanak-e abból lehetett megállapítani, hogy Benny szobájából felsüketítő horkolás hallatszott ki, ami azért volt, mert Bradley-nek még nem volt alkalma felébreszteni őt, tehát mindenki alszik.rajtam kívül. Első reggeli utam a konyhába vezetett, hogy csináljak valami ehetőt és ihatót magamnak. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy ha már a megszokottnál hamarabb vergődtem ki, csinálok a ház apraja-nagyjának egy kis palacsintát. Sosem volt valami nagy a sütő-főző tudományom, de azokat az ételeket össze tudtam dobni, amik nem túl idő igényesek. Például egy rántottát meg tudok csinálni, sőt, gyors fagyasztott pizza sütőben való elkészítéséhez sem kell sokat tudni a konyha rejtelmeiből, de egy mézes- mustáros csirkét kétlem, hogy össze tudnék dobni. Biztonság és persze a saját érdekemben való balesetek elkerülése végett, elő kotortam a receptes könyv hátuljába ragasztott Grace nagyi-féle palacsinta receptjét. Amikor kicsi voltam, annyira megízlett ez a finomsága, hogy addig nem mozdultam mellőle, amíg le nem írta egy cetlire az elkészítésének módját, illetve alapanyagainak nevét, illetve azok mennyiségét. Mindig ott szorgoskodtam mellette, amikor készítette, hogy tudományából ragadjon át valamennyi rám is. A hűtőből kivettem a tejet és a tojást, a szekrényből a lisztet, a cukrot és a sót. Tudom, hülyén hangzik, hiszen ez egy ízig-vérig édes étel, de só mindenbe kell. Az edényes szekrényből egy lapos palacsinta sütőt kaptam elő, végül az olajat. Gondolom mondanom sem kell az elkészítés menetét, minden ment, mint a karika csapás. A receptre néha rá pillantottam, hogy eddigi munkám hibátlan-e. Az utolsó simításokat végeztem, így a meleg tűzhelyre helyeztem a serpenyőt és öntöttem rá egy kevés olajat. A szedő kanállal próbáltam pontosan kimérni, bele borítottam a híg anyagot a meleg serpenyőbe és vártam a csodát.
-Mi ez a jó illat?-lépett be a konyhába a bátyám, a szokásos reggeli kócos állapotában. 
Válasz képen a sülő alkotásomra mutattam, mire felcsillantak barna szemei. Közelebb lépett hozzám és részesített egy 'Jó reggelt' ölelésben. Idő közben a palacsintát is át kellett forgatni, így röpke fél perc után el is engedtem Bennyt, hogy figyelmemet újra a finomságnak szenteljem. Miután az első prototípus kiszedtem egy tányérra, a bátyám elé csúsztattam, mint kóstoló alanynak. 
-Na, milyen lett? Nem hiányzik belőle még valami?-kérdezgettem.
-Ez így tökéletes, ahogy van.-mosolygott bíztatóan.
Viszonoztam a mosolyát, majd vissza fordultam egy újabb adag megsütéséért. A művelet ugyan az volt, mint az előbbinél, csak annyi különbséggel, hogy a végén nem a bátyámnak ajándékoztam, aki sértődöttsége jeléül kivonult a konyhából. Kiszedtem a kész palacsintát, majd annak a helyére egy újabb adagot száműztem. Hamarosan, legnagyobb meglepettségemre Benny tért vissza, ezúttal a csörgő mobilommal a kezében. Átnyújtotta nekem a készüléket, én pedig át mentem a nappaliba, majd meg győződve arról, hogy halló távolságon kívül vagyok, elhúztam a kis zöld telefont és a fülemhez emeltem a telefont.
-Hallo?
-Szia, Jane vagyok!-köszöntek a vonal túloldalán.
-Szia! Mi van veled, mi ez a zaj hátul?
-Keyla reggel óta fesztiválozik, az agyamra megy. Hozzá képest Bradley egy angyal.
-Erre azért ne fogadj.
-Mindegy, csak azért hívtalak, hogy ma mikor indulsz a kávézóba?
-Azt hiszem egy óta múlva kell.-válaszoltam.
-Akkor mehetnénk együtt, elviszlek.-ajánlotta fel.
-Rendben, köszi. Addig ha szeretnél átjöhetsz, palacsintát csinálunk.
-Oké, 20 perc és ott vagyok.Szia!-köszönt el.
-Szia!-köszöntem el én is, majd bontottuk a vonalat.
A konyhából igen furcsa szagok szálltak kifele, ezért amilyen gyorsan csak lehetett, vissza mentem. Ami aztán ott fogadott, arra a szagokból már lehetett következtetni: a palacsinta szénné égett, a felelősség teljes bátyám pedig az ebédlő asztalnál, halál nyugodtam Angry Birds-özött. A tűzhelyről lekaptam a serpenyőt és a megégett cafatokat egy tányérra tettem.
-Nyiss ablakot, Benny!-szóltam, mire ijedtében majdnem leesett a székről.
Felállt az asztaltól és eleget tett a kérésemnek. 

                                                     *Jane Harris*   
         

-Keyla, fejezd már be!-szólt rá a mai nap folyamán már sokadszorra Lenna.
Drága húgunk egy Hamupipőke jelmezbe rohangál a házban, miközben vígan énekli Justin Bieber- Baby című számát, ami lássuk be, egy idő után kezdi az embert nagyon idegesíteni, még akkor is ha Justin.  Legalább ezt a tevékenységét nem a konyha asztalon csinálja, ugrálva. Amint a szüleink reggelente elhagyják a házat, elő jön belőle a mini ördög és nem bírunk vele,  pedig ketten vagyunk. Néha rosszabb, mint Mandy öccse és ő sem a jóságáról és az engedelmességéről híres. Igaz, Bradley az idősebb a röpke egy évével, de hogyha a két gyereket össze engedjük, akkor vagy mi maradunk ház nélkül vagy a Thomson cslád. Hogy e jelenetnek ne legyek tovább a szem-és fültanuja, az egyetlen menekülő utamnak a szobámat tűztem ki. Mivel hamarosan indulnom kell Mandyékhez, kutakodni kezdtem a szekrényemben és nem sokára találtam is magamnak egy megfelelő szettet. Sajnos nem sokáig tudtam élvezni az egyedül létet, ugyanis Lenna rontott be hozzám.
-Jane, csinálj vele valamit!
-Mert aztán rám annyira hallgat.-forgattam meg a szemem.
-Hova mész?-nézett végig rajtam.
-Mandyhez, utána meg munkához.
-Ne hagyj vele egyedül, kérlek! Ha tovább nyekereg, leütöm.
-Ejnye Lenna, át mentünk agresszív nővérbe?
Erre csak megforgatta a szemét és drámaian kivonultba szobámból. Elvégeztem az utolsó simításokat a ruhámmal kapcsolatban, bepakoltam minden szükséges cuccomat a táskámba és átszáguldoldottam a fürdőszobámba. Igen, van egy saját fürdőszobám, aminek csak az a hátránya, hogy magamnak kell takarítanom. A tükör melletti szekrényből kivettem a sminkes cuccomat, a hajvasalót és a fésüt. Bedugtam a konnektorba a vasalót, beállítottam a megfelelő fokozatra és amíg melegedett, kifésültem a szőkésbarna szénaboglyát a fejemen. Előkészítettem mindent az arcomhoz való kezeléshez-akár egy műtét előtt- és vártam a hajvasalóra. Mikor láttam, hogy használatra kész, kezelésbe vettem a tincseimet. A formázás végeztével kikapcsoltam és húztam a segítőmet, majd nekiláttam az arcomnak. Mandyévelvellentétben, nekem viszonylag nehezebb dolgom van, míg az övén nincs semmi "extra", nekem van egy kevés szeplőm. Igaz, halványak, de én akkor is utálom őket. Egy kis sminkel eltüntettem az utálatos pöttyöket, kihúztam a szememet szemceruzával, majd ugyan ezt tetten a másikkal is. A szempillaspirál is elengedhetetlen, így miután azzal is végeztem, az ajkaimra kentem egy kevés szájfényt. Késznek nyilvánításom után, bedobáltam az ezekből szükséges kacatokat a táskám egy kisebb zsebébe és kiléptem a fürdőszobából. Áthaladtam a szobámon és a folyosóra érve, belefutottam családunk legkisebb tagjába, aki a hirtelen megjelenésemtől és csapódástól,a fenekére pottyant. Ügyet sem vetve rám, felállt az ülőhelyzetéből és tovább futott, ezúttal pillangónak öltözve.
-Keyla, gyere ide!-szóltam utána, mire legnagyobb meglepettségemre teljesítette a kérésemet.
Megpördült és ugrándozva felém jött. Megállt előttem, összekulcsolta a kezeit és nagy szemeivel a földet kezdte el pásztázni. Leguggoltam hozzá, hogy egy szintben legyen a tekintetünk és valami olyasmire készültem, ami miatt tudom, hogy később Lenna le fogja szedni a fejem.
-Ha jó leszel, akkor átmegyünk Bradleyékhez.-böktem ki.
-Tényleg? Mikor?-kérdezgetett csillogó szemekkel.
-Öltözz át és indulunk is.-mosolyogtam rá.
Amint ezt kimondtam, egy hatalmas vigyor ült ki az arcára és szaladt is le az emeletről. Követtem ezt a tettét és pont arra értem le, hogy láttam Lenna reakcióját, amint Keyla elújságolta neki a nagy hírt. Vegyes érzelmek sokasága volt látható rajta, de Keyla miatt csak mosolygott. Amint a húgunk izgatottan felszáguldozott az emeletre, felém fordult és szólásra nyitotta a száját.
-Mond Jane, mit ártottam én neked?-kérdezte.
-Az előbb azt mondtad, hogy nem akarsz egyedül vigyázni rá.
-De te is tudod mi volt, amikor legutóbb össze engedtük a két gyereket. A szomszéd macskája és a függönyünk bánta.
-Ott lesz Benny is, nem hiszem, hogy nagy baj lenne belőle. Ha meg nem bírtok velük, majd telefonáltok.-mondtam.
-De én most nem szeretnék Benny-vel egy légtérben lenni.-hajtotta le a fejét.
-Figyelj, nem tudom, hogy mi történt kettőtök között, de legyen az akármi, beszéljétek meg. Nem szeretném végig nézni a 'Vihar a paradicsomba' című Oscar-díjas drámát a kettőtök főszereplésével.
-Nem is... Mindegy, ha érdekel, majd a kocsiban elmondom.
Erre csak egy bólintással reagáltam, majd ő felment a szobájába és egy ajtó csapódás jelezte megérkeztét. A várakozás elütése végett felhúztam a lábamra a tornacsukámat és letelepedtem a kanapéra. Hamarosan meghallottam, hogy valaki egyesével, szökkenve szedi a lépcsőfokokat és mertem feltételezni, hogy ez a személy Keyla, hiszen Lenna fél óránál előbb nem készül el és 20 éves fejjel kétlem, hogy a lejövetelnek ezt a módját választaná. Sejtésem be is igazolódott, mivel a kis kenguru hamarosan helyet foglalt mellettem. Megunva a kanapé kényelmét, nemes egyszerűséggel az ölembe pattant, amit én én egy fájdalmas nyögéssel jutalmaztam. Elvette mellőlem a TV távirányítót és hosszas csatorna válogatás után megakadt a tekintete egy mese csatornán, így abba hagyta a kapcsoló nyomogatását és megbabonázva kezdte nézni Micimackó kalandjait.
-Nézd Jane, most jön a kedvenc részem!-fordult felém a lábaimon csücsülő húgom és izgatottan mutogatott a TV felé.
Oda fordítottam a fejem a húgomról a "dobozra" és láttam, ahogy a Tigris felborítja a Nyuszit, amin a kis törpe nagyokat kacagott. A mese folyamán még sokszor előfordult hasonló szituáció, hogy a Tigris minden boldog/boldogtalant fellök aki az útjába kerül, amin Keyla hatalmasakat kacagott. Már a vége felé tartott a történet-mindezt csak onnan tudom, hogy húgom kijelentett-mire Lenna jegyeskedett végre lejönni. Keyla kipattant az ölemből és ugrándozva az előszobába ment, míg én kikapcsoltam a TV-t. Miután mindenki magán tudhatta a lábbelijét, Lenna vezetésével a garázs felé indultunk. Mivel nemrég szereztem be a jogosítványomat, a vezető ülésben helyezkedtem el, míg az anyós ülésen a nővérem, hogyha bármi baj lenne az út során, át tudja venni az irányítást, hátul pedig a húgunk foglalt helyet. Kitolattam a garázsból, Keyla a távirányítóval vissza a csukta az "ajtaját" és miután a kinti kapun is áthaladtam, az úton tudhattam magunkat. Kihajtottam az utcából és a következő megállónak a Thomson házat vettem. Az oda út nem telt éppenséggel csendben, mivel Lenna mellettem duruzsolt vagy a vezetésem hibáiról vagy Bennyről. Hátul Keyla játszott X-Factorosat, ami abból áll, hogy felkonferálta magát és  énekelte a rádióban elhangzott dalokat, ha ismerte, ha nem. Az elején nem nagyon figyeltem Lennára, mert lekötötte a figyelmem a húgom kornyikálása hátul, hogy mennyire hamis és mégis élvezi, ám egy mondatánál megakadt a figyelmem.
-...És én még nem szeretnék vele össze költözni.
-Te össze akarsz cuccolni Benny-vel?-kérdeztem
-Nem, pont azt mondtam, hogy... Várj, te nem is figyeltél rám?
-Hogy őszinte legyek nem igazán.-vallottam be.
-Jó, akkor kezdem előröl.-fújtatott.-Szóval, amikor tegnap náluk voltam, lent feküdtünk a kanapén és filmeztünk. Ahányszor megmozdult mindig jött a kanapéból valami puki szerű hang, ami miatt egy idő után nagyon mérges lett, persze mindketten tudtuk, hogy Bradley áll a dolgok hátterében. Aztán hirtelen elő állt ezzel az összeköltözős ötletével, mire Bradley a konyhából felfutott az emeletre. Benny megkérdezte mit szólnék hozzá, mondtam, hogy majd még gondolkodok rajta. Ezután Bradley után ment, én meg jobbnak láttam onnan eljönni.
-Vagyis nem mondtad még el neki, hogy szeretnéd-e vagy nem?-kérdeztem.
-Nem, ezért egy kicsit ideges vagyok, mit fog szólni a válaszomhoz.
-De miért nem akarsz?
-Nem is tudom, olyan fura lenne még nekem.
-Tudod, kettőnk közül te ismered jobban Bennyt és szerintem ahhoz is bátorság kellett, hogy elő álljon ezzel. Neki is épp ugyan olyan fura, mint neked. És, ha engem kérdezel, a történtek alapján előbb felszerette volna tenni neked ezt a kérdést, csak nem tudta hogyan tegye.-mondtam.
Már épp szeretett volna erre reagálni, mikor Keyla hátulról előre hajolt és azt kiabálva, hogy 'Megjöttünk!'. Ezután rögtön kipattant a kocsiból és szaladt is a kapuhoz. Lenna lenyelte a nekem szánt válaszát és helyette kiszállt velem a járműből. Húgunk vezetésével átszeltük a kapu és a bejárati ajtó közti kevés távolságot és minden kopogás, illetve csengetést mellőzve, berontottunk a házba, mint a csatából megérkezett hősök. Olyan sokat jártunk ide hogy Mr. Thomson azt mondta, ide akkor jöhetünk, amikor kedvünk tartja és a kopogást/csengetést mellőzzük, mert elmondása szerint fáj tőle a feje. Mandy szerint pedig olyan jellegzetesen rontunk be hozzájuk, hogy nem is kell megnézni, hogy ki jött. Amint beléptünk, rögtön megcsapta az orrunkat a palacsinta illata, egy kis égett szaggal fűszerezve. Bementünk a konyhába, ahol Mandy és Benny óriási nevetések közepette dobálták egymásra a palacsinta cafatokat. Az egész konyha ebben az ételben úszott, a padlót szinte teljesen befedte, az asztalon több darab volt, mint egész. Miután egy idő után feltűnt neki, hogy nincsenek egyedül, Benny csillogó szemekkel csapot-papot otthagyva a nővérem elé futott. Örömében felkapta a derekánál fogva és megpörgette a levegőben, majd Lenna a nyaka köré fonta a karjait és egy hosszadalmas csókban forrtak össze. Úgy néz rá, mintha a világ legértékesebb kincse lenne, úgy óvja akár egy porcelán babát, amit ha leejt, több ezer darabra törik. Számtalanszor láttam már ilyen jelenetet, de az egymás iránt érzett szerelmük itt mutatkozik meg igazán. Csak remélni tudom, hogy egyszer valaki ugyan így fog rám nézni és vigyázni. A rövidnek korán sem mondható csókváltás után, Benny végig nézett rajtunk és fülig érő szájjal a nővérem felé fordult.
-Hát ti? Mandy azt mondta, hogy csak Jane jön.
-Nem is örülsz?-kérdezte Keyla.
Benny elengedte Lennát, leguggolt a húgomhoz és az ölébe vonta apró termetét. A füléhez hajolt, suttogott neki valamit, de direkt úgy tette, hogy mi is halljuk a titkukat.
-Neked örülök a legjobban. De ne mondd el senkinek.-súgta.
Keyla hirtelen felindulásból megölelte a jelenleg alacsony Bennyt, aki majdnem el is dőlt vele. A húgom utána elengedte és boldogan helyet foglalt az egyik széken, majd kisajátította az egyik épp palacsintát.
-Nem vagytok éhesek? Van égett palacsinta, szénné égett palacsinta és pár olyan aminek nincs semmi baja.-sorolta Mandy.
-Köszönöm, én nem kérek. Nem rég reggeliztem...-mondta Lenna.
-Én kérek!-vágtam gyorsan a szavába, majd leültem az épp falatozgató húgom mellé.
-Ha nem lenne baj, mi felmennénk.-szólt közbe Benny.
-De igen, meg fogok rátok haragudni ezért.-forgatta meg mosolyogva a szemét Mandy.
Lenna megrázta a fejét és kéz a kézben hagyták el a konyhát Benny-vel. Hamarosan felváltotta a helyüket, egy igen kómás és pizsamás Bradley, aki amint meglátta a palacsinta  halmot az asztalon, nyomban neki is esett. Közben Mandy hozott egy seprűt, egy lapátot és neki látott a csatatér feltakarításának.
-Mikor jöttetek?-kérdezte Bradley.
-Ne beszélj teli szájjal!-szólt rá Mandy.
-Nem rég.-rántott vállat Keyla.
-Tényleg, dárcozunk ha befejeztük?-ugrándozott izgatottan a helyén Bradley.
-Nem!-kiáltottuk egyszerre riadtan Mandy-vel.
A kettejük dárcozásának története igen rövid és tanulságos. Mint már mondtam, ha ketten csinálnak valamit, abból jó sosem sül ki és a dárc pedig különösen veszélyes rájuk nézve. Ugyebár mindenki ismeri a játékot, a nyilakat el kell dobni egy kör alakú lyukacsos micsodába és minél közelebb dobod a közepéhez, annál több pontod lesz. Nagyjából ennek a játéknak ez lenne a lényege, legalábbis én vagyok arra az élő példa, hogy habár nem játszottam, körülbelül el tudom mondani a történetét vagy ha nem is, az én szememben így zajlik le. Nos, Keyla-nak és Bradley-nek nincs szüksége arra a műanyagra, amelybe célozni kell, hanem a ház,illetve az utca növényeit és tárgyait próbálják eltalálni a nyilakkal. Az még a jobb eset, ha idebent csinálják, de ha az ablakba lógva teszik ezt, akkor rövidesen nem lesznek az utcai lámpákban égők, se madár a fészekben és működő locsoló rendszer.
-De miért nem?-értetlenkedett Bradley.
-Mert a múltkor eltaláltatok egy madarat.-mondtam.
-Már halott volt.-szólalt meg Keyla.
-Igen, miután megdobtátok.-mondta Mandy.
-Akkor focizni szabad?-kérdezte Bradley.
-Nem!-sóhajtottam.
Foci a két gyerek módjára: 1.ki tudja messzebbre illetve magasabbra rúgni, 2. ki talál el több dolgot, legyen az élő vagy élettelen vagy a 3.verzió, hogy ki bírja előbb kidurrantani. Röviden és tömören ennyi, játékuk lényege. Senkit ne tévesszen meg az, hogy ők ezt focinak hívják, mert ezt mindennek lehet nevezni, csak annak nem.
-Semmit sem szabad?-dúrcáskodott Keyla.
-De, van egy ami még megengedett.-mondta Mandy.
-Tényleg, micsoda?
-A neve: Ülj a fenekeden. Két ember kell hozzá, egy kanapén és egy Adam Sandler vígjáték.-kacsintott.
-Az nem is játék, az a kínzás egy 21.szádi fajtája.-duzzogott Bradley.
Sértődöttségük jeléül felálltak az asztaltól és helyet foglaltak a nappali kanapéján. Miután én is megettem a magam elé rakott ételt, segítettem Mandy-nek rendet teremteni a helyiségben.
-Amúgy itt, hogy lett ekkora rendetlenség?-kérdeztem.
-Hát, tudod amikor hívtál, voltam olyan merész, hogy Bennyre hagytam a sülő palacsintát...
-És addig szétverte a konyhát?-vágtam bele a szavába.
-Nem.-nevetett.-Miután letettük a telefont és visszajötte, láttam, hogy a tűzhelyen már csak a serpenyő nem ég, Benny meg ebből semmit nem vett észre, hanem nyugodtan nyomkodta a telefonját. Aztán amikor mondtam neki, hogy nyisson ablakot, még én voltam a rossz, amiért rá hagytam a sütögetést. Dobtam volna ki a kukába a palacsintát, amikor ezt mondta és véletlenül neki dobtam egy kezembe maradt cafatot. Ő ezt kihívásnak vette és így kezdődött a csata.
-Milyen csata?-lépett be a konyhába Mr Thomson
-Semmilyen.-mondtuk egyszerre.
-Aha, még szerencse.-mosolyodott el halványan.-Öö...Mandy, mész ma valahova?
-Dolgozni.-hangzott a válasz.
-Vagyis akkor ma nem mész a titokzatos lovagjaiddal sehova?
-Milyen lovagok?-kérdeztem.
-Tényleg, mikor ismerhetem meg őket? Tudnom kell, kikre kell ráuszítanom nagyanyádat, ha megbánt valamelyik.
-Majd bemutatom, de a nagymamát hagyd ki ebből. Hozza a Bingo klubot és elszabadulnak az érzelmek.-mosolygott Mandy.
-Rendben.-nevetett Mandy apja.-Akkor én most megyek is, majd este felé jövök, addig is ne verjétek szét a házat.
-Megpróbáljuk. Szia apa!
-Viszlát Mr Thomson!-köszöntem el.
-Szia Mandy, szia Jane!
Ezzel a mondatával lépett ki a konyhából, majd rá pár percre a házból is. Hamarosan mi is végeztünk a takarítással és Mandy vissza vitte a cuccokat a helyére. Szerencsémre már indultunk is fel az emeletre, mert mióta Mr Thomson felhozta a 'titokzatos lovagok' témát, legjobb barátnőként fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Amint felértünk a szobájába, rögtön ránk is csukta az ajtót. Ő a szekrényéhez sétált és elkezdett benne pakolászni, míg én az  ágyán ülve készültem a kihallgatásra.